
Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

A Tisza Párt energiaterve minimum háromszoros rezsiemelést jelentene a magyaroknak, miközben márciusban is a magyar lakosság fizeti a legalacsonyabb gáz- és áramárat, vagyis Európa messze legkisebb rezsiszámláit; ezt akarja elvenni a magyar családoktól a Tisza Párt – írta a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos az energiahivatal jelentésére hivatkozva. Németh Szilárd szerint a tiszásoktól kiszivárgott dokumentumok világossá teszik: arra készülnek, hogy törvénybe foglalják Brüsszel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök akaratát, vagyis megtiltanák az orosz energia felhasználását Magyarországnak.

A „brutális pénzbehajtás” indoklásához energia-veszélyhelyzetet akarnak kihirdetni, és a rezsiemelést a Fidesz és Donald Trump, az Egyesült Államok elnökének nyakába varrnák – írta Németh Szilárd. A politikus hangsúlyozta: Magyar Péterék
Bejegyzésében úgy fogalmazott, a családok rezsiszámlái átlagosan háromszorosára nőnének.
Ez pedig azt eredményezné, hogy Európa legolcsóbb rezsiáraitól a legdrágábbak közé kerülnének a magyar családok.
A Fidesz alelnöke szerint a tiszás energiaátállás brutális költségeit a magyar családok megtakarításaira kivetett energiaadóval akarják fedezni, vagyis a magyar emberek megtakarított pénzét vennék el Brüsszel és Zelenszkij kedvéért.
Németh Szilárd arról is ír, hogy a tiszások privatizálnák, ismét külföldi kézre juttatnák a magyar stratégiai energiacégeket, a Molt és az MVM-et. Ezzel többek közt azt biztosítanák, hogy folyamatosan tudják emelni a lakossági rezsiárakat, úgy, ahogy ez a Gyurcsány–Bajnai-kormány alatt is történt. Végül felszólított mindenkit hogy emlékezzünk arra, hogy
A fideszes politikus a posztjában azt írja, nem engedhetik meg, hogy a Tisza Brüsszel és Zelenszkij kedvéért, a nemzetközi nagytőkével összefogva kizsebelje a magyar családokat.
Ezért is sorsdöntő a jövő vasárnapi választás. Amíg erős nemzeti kormánya van Magyarországnak, addig – és csak addig – van biztonságos és megfizethető energiaellátás, csak addig van rezsicsökkentés
– fogalmazott a kormánybiztos, aki leszögezte: április 12-én a Fidesz a biztos választás!
Nyitókép: Németh Szilárd Hivatalos Facebook oldala

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme