2026. április 11. szombat, Leó, Szaniszló
14°C Budapest

Magyar Péter választási csalást kiáltott, követői azonban nem értették, hogy ez vád, nem pedig utasítás

Magyar Péter választási csalást kiáltott, követői azonban nem értették, hogy ez vád, nem pedig utasítás
A Fidesz feljelentést tesz, miután bejelentés érkezett a Demokrácia Központba.
2026. április 11., szombat 12:43
Vágólapra másolva!

Nemrég bejelentés érkezett a pénteken elindított Demokrácia Központba – hívta fel a figyelmet Dömötör Csaba a közösségi oldalán. A Fidesz EP-képviselője rámutatott: Most már tudjuk, mire gondolt Magyar Péter a ma reggeli videójában, amikor olyan munkahelyekről beszélt, ahol a vezetők megmondják, hogy kire kell szavazni - fejtette ki a Magyar Nemzet.

A bejelentés egy, a Fejér vármegyei Szabadegyházán működő vállalattal kapcsolatban érkezett. A vállalat vezetője gyűlést hívott össze, amelyen a munkavállalók részvételét kötelezővé tette. A gyűlésen az ügyvezető előadta, hogy a vállalat a Tiszát támogatja. 


Ezért azok a munkavállalók, akik továbbra is a cégnél kívánnak dolgozni, kötelesek a Tisza pártra szavazni

– ismertette Dömötör Csaba. Majd közölte: a Fidesz feljelentést tesz, és kifogást nyújt be a választási bizottságnál. 

Aki bármilyen szabálytalanságot észlel választásokkal kapcsolatban, jelezze a Demokrácia Központnak ezeken az elérhetőségeken: [email protected], 20/444-0445 – írta az EP-képviselő.

Hozzátette: lépjünk fel közösen a tiszás visszaélések ellen!

A Demokrácia Központ elérhetőségei:

telefon: (06-20) 444-0445

e-mail: [email protected]

Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

 

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk