
Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Dömötör Csaba a közösségimédia-felületén megosztott posztban a világban zajló folyamatok érzékeltetésére több fejleményt is kiemelt − számol be a Magyar Nemzet. A politikus szerint ezekben a napokban érkeznek meg az utolsó olyan olaj- és cseppfolyósgáz-szállítmányok a különböző kikötőkbe, amelyek még a lezárás előtt haladtak át a Hormuzi-szoroson.
Ezt követően számos ország benzin-, dízel- és gázkészletei csökkenni fognak, ami éles beszerzési versenyt és további áremelkedést eredményezhet.
Hozzátette, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség vezetője a kialakult helyzetet a történelem legnagyobb globális energiabiztonsági fenyegetésének nevezte, amely súlyosabb az 1970-es évek olajválságánál, mivel a készletek gyors pótlására nincs lehetőség.
Dömötör Csaba rámutatott, hogy Németországban rekordszintre emelkedett a dízel ára, és a folyamatos drágulás miatt olyan szabályozást vezettek be, amely szerint a benzinkutak naponta csak egyszer, déli 12 órakor emelhetnek árat; a dízel ára pedig közelíti a 900 forintot, azaz 2,32 eurót. Elmondása szerint az ilyen fejlemények miatt a brüsszeli energetikai biztos levelet írt minden uniós kormánynak, amelyben azt javasolta, hogy
az állampolgárok kevesebbet vezessenek, osszák meg autóikat, és többet tartózkodjanak otthon.
Állítása szerint ugyanakkor nem esik szó arról, hogy Európa a brüsszeli döntések következtében került nehéz helyzetbe, mivel olyan kötelező szabályokat vezettek be a vállalkozások számára, amelyek máshol nem léteznek, hosszú ideig háttérbe szorították a nukleáris energiát, és megszüntették a keleti energiaimportot, amely továbbra is rendelkezésre állna, de a készleteket inkább ázsiai országok vásárolják meg.
Dömötör Csaba kijelentette, hogy
ugyanazok a brüsszeli vezetők korábban levélben szólították fel a magyar kormányt az üzemanyagok védett árazásának megszüntetésére, és szerinte ebben egyetértés volt a Tisza Párttal is, amelyet Kapitány István nyilatkozatai és az EP-képviselőik szavazatai is tükröztek.
Végül az európai parlamenti képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy az ünnep után egy héttel arról is szavazunk majd, hogy miként alakuljanak a magyar családok energiaszámlái.
Így hát az ünnep után egy héttel arról is szavazunk, hogy hogyan néz majd ki a magyar családok energiaszámlája. Nehéz lenne elképzelni ennél jobban a pénztárcába vágó kérdést
– zárta gondolatait a képviselő.
Nyitókép: Dömötör Csaba Facebook-oldala

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek