
Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Budai Gyula a Facebook-oldalán jelentette be, hogy ma, szerdán
újabb bizonyítékot nyújtott be a Központi Nyomozó Főügyészséghez a korábbi büntető feljelentéséhez, amelyet Magyar Péter ellen tett feljelentési kötelezettség elmulasztása miatt.
A Fidesz országgyűlési képviselője még idén március 12-én fordult az ügyészséghez, hivatkozva arra, hogy a Tisza Párt elnöke − aki európai parlamenti képviselő is − nem jelentette fel Panyi Szabolcsot a tőle kapott titkosszolgálati információk miatt. Budai utal arra, hogy Magyar Péter az RTL Házon kívül című műsorában március 9-én azt mondta,
több helyről jött az az információ, hogy az orosz katonai titkosszolgálat emberei, a GRU ügynökei diplomáciai fedésben itt tartózkodnak Budapesten.
Budai Gyula most, a legfőbb ügyésznek írt levelében utal arra, hogy Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró elismeri, hogy külföldi titkosszolgálatokkal tart fenn kapcsolatot. A beismerésről hangfelvétel jelent meg március 23-án, amelyen az oknyomozó újságíró egy ismeretlen hölggyel beszélget. Ennek során Szijjártó Péter telefonszáma is szóba került, így
az újságíró közrejátszott abban, hogy a magyar külügyminisztert külföldi titkosszolgálatok le tudják hallgatni.
A kormánypárti képviselő ennek a társalgásnak a leiratát csatolta a leveléhez és azt kérte a legfőbb ügyésztől, hogy azt csatolják a korábban megtett feljelentéséhez.
Nyitókép: Budai Gyula Facebook-oldala

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők

Nemzetközi visszhang: a hírek élén a magyarországi választás eredménye

98,94 százalékos a feldolgozottság, így alakultak a választási eredmények

Orbán Viktor: Mi soha nem adjuk fel!

Orbán Viktor: Gratuláltam a Tisza Pártnak

Gratulált ellenfelének Navracsics Tibor

Sulyok Tamás: Következzen a nyugodt hangvételű párbeszéd!

Veszprém fideszes országgyűlési képviselője gratulált ellenfelének

Felfüggesztették a szavazást Somogyban, rendkívüli esetről érkezett hír

Sulyok Tamás: rendben lezajlott a választás

Itt a legújabb felmérés: nyitott politikai versenyt és kormánypárti előnyt hozott a választás hete