
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

Az ukrán kormány teljesen elveszítette a józan eszét, amit jól tanúsít, hogy ismét berendelték a magyar nagykövetség ügyvivőjét a kijevi külügyminisztériumba, ezúttal az orosz hadifogságból kiszabadított két katona ügyében − közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Győrben a a tárca tájékoztatása szerint.
A tárcavezető kijelentette, hogy
az ukránok gyakorlatilag teljesen elveszítették a józan eszüket, a józan ítélőképességüket, vagy ha még őszintébben akarnék fogalmazni: az ukránoknak gyakorlatilag elgurult a gyógyszerük.
„Hiszen azok után, hogy tegnap két magyar embert hazahoztunk orosz hadifogságból, két olyan magyar embert, akiket az ukránok maguk erőszakkal vittek a háborúba, akik kis híján meghaltak a frontvonalon, őket hazahoztuk, megmentettük az életüket, biztonságba helyeztük őket, és most ezért reklamálnak az ukránok, balhéznak az ukránok” − mondta.
Mára berendelték a nagykövetségi ügyvivőnket Kijevben, hogy a felháborodásuknak hangot adjanak azok után, hogy két magyar embernek az életét megmentettük
− folytatta.
„Legyen világos üzenet az ukránoknak: hagyják békén a magyar embereket! Hagyják békén azokat az embereket, akiket ők vittek el erőszakkal a háborúba, és akiket mi megmentettünk! Szálljanak le róluk, semmi közük ezekhez az emberekhez!” − tette hozzá.
Szijjártó Péter leszögezte, hogy a kormány továbbra is azon lesz, hogy segítséget nyújtson minden bajba került magyar embernek, és hogy Magyarországot kívül tartsa a háborút.
Magyarországnak ebből a háborúból ki kell maradnia, nekünk Magyarország békéje és biztonsága az első. Senkinek nem fogjuk engedni, hogy beleprovokáljanak minket ebbe a háborúba, még az ukránoknak se! Értsék meg, semmi közük ezekhez az emberekhez, hagyják őket békén, szálljanak le róluk!
− fogalmazott.
(MTI)
Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

Magyar Péter: a Tisza-kormány célja egy működő ország megteremtése

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter