
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

A két férfi Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök megállapodása alapján került ki az orosz fogságból és térhettek Magyarországra.
Szijjártó Péter a hazatérést követően még a repülőtéren kihangsúlyozta: Ukrajnában négy éve egy teljesen értelmetlen háború zajlik, egy olyan háború, aminek kitörnie sem szabadott volna, de a kitörés után két hónappal az isztambuli béketárgyalásokon mindenképpen véget kellett volna, hogy érjen ez az értelmetlen öldöklés.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Vlagyimir Putyin elmondta, hogy előző napi telefonbeszélgetésük során Orbán Viktor miniszterelnök is érintette ezt a kérdést, és kérte az orosz hadifogságba esett magyar állampolgárok szabadon bocsátását. Mint ahogy az orosz elnök fogalmazott, a foglyoknak
és úgy döntöttek, hogy engedélyezik, hogy két embert Szijjártó Péter magával vihesse azon a repülőgépen, amellyel érkeztek és amellyel haza fognak térni.
A külgazdasági és külügyminiszter a két fogollyal való hazaérkezésüket követően még a reptéren elmondta, a magyaroknak minden erejükkel ki kell állni a béke mellett, és a legfontosabb feladatuk az, hogy Magyarországot soha ne engedjék belerángatni ebbe a szomszédban zajló háborúba. Külön kiemelte:
Szijjártó Péter miniszter hazahozott Moszkvából két kárpátaljai magyar hadifoglyot, akiket Putyin elnök engedett el, a magyar kormány kérésére. Mint Rákay Philip a saját közösségi oldalán megjelent posztban leírta, a külgazdasági és külügyminiszter kimondta a legfontosabb teendőt: a háborúból ki kell maradni és minden magyar életet meg kell menteni.
Jó egészséget kívánunk kárpátaljai magyar testvéreinknek és családjaiknak
– zárta a bejegyzését Rákay Philip.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár