
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Zelenszkij az Európai Unióban zajló pénzügyi vitára utalva arról beszélt, hogy reméli, egyetlen tagállami vezető sem fogja blokkolni a mintegy kilencvenmilliárd eurós támogatási csomagot, írja a Brussels Signal.
Az ukrán elnök így fogalmazott: ha mégis lenne valaki, aki ezt megteszi, akkor „megadják az illető címét az ukrán fegyveres erőknek”, hogy „felhívják és a saját nyelvükön beszéljenek vele”.
Bár konkrét nevet nem mondott, a kijelentést széles körben Orbán Viktorra vonatkozó utalásként értelmezték, miután a magyar kormány nemrég blokkolta az Ukrajnának szánt új uniós pénzügyi csomagot. A támogatás elfogadásához az EU tagállamainak egyhangú jóváhagyása szükséges.
Zelenszkij életveszélyesen megfenyegette Orbán Viktort.
A Patrióták Európáért közleménye szerint „a megfélemlítésre vagy erőszakra utaló kijelentések összeegyeztethetetlenek a demokratikus elvekkel és azzal a kölcsönös tisztelettel, amelynek a partnerek közötti kapcsolatokat kellene jellemeznie”.
A frakció arra is emlékeztetett, hogy az Európai Unió tagállamai eddig mintegy kétszázmilliárd euró támogatást nyújtottak Ukrajnának a háború kezdete óta.
A közlemény a vita másik elemére a Barátság-kőolajvezetékre is kitért. A vezeték Oroszországból Ukrajnán keresztül szállít nyersolajat Közép- és Kelet-Európába, és kulcsfontosságú Magyarország és Szlovákia energiaellátása szempontjából. Kijev szerint a vezetéket orosz támadások rongálták meg, ezért egyelőre nem indítható újra, ugyanakkor Budapest és Pozsony részéről többen is kétségbe vonták ezt az indoklást.
A magyar kormány is határozottan reagált a történtekre. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott: Zelenszkij „minden határt átlépett”.
Ez az az ember, akit Brüsszelben csodálnak, és ez az az ország, amelyet gyorsított eljárásban akarnak felvenni az Európai Unióba
– mondta a miniszter, hozzátéve: Magyarországot és annak miniszterelnökét senki sem fenyegetheti meg.
Orbán Viktor szintén reagált a közösségi médiában. A miniszterelnök azt írta: nem lesz kompromisszum az ügyben, és Magyarország meg fogja védeni energiaellátását.
Nyitókép: Volodimir Zelenszkij Instagram oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár