
Rendkívüli interjút ad Orbán Viktor

Újabb lebukás… Esnek ki a csontvázak Zelenszkij szekrényéből. Ukrajnából folyamatosan szállítottak dollármilliárdokat Magyarországon keresztül Nyugatra – írta közösségi oldalán pénteken Orbán Viktor, aki szerint a folyamatban lévő nyomozások azt mutatják: nemcsak Nyugatról érkeztek források Ukrajnába.
A miniszterelnök bejegyzésében úgy fogalmazott: Ukrajnából dollármilliárdok áramolhattak Magyarországon keresztül Nyugatra, és ezek egy része politikai célokat szolgálhatott.
Orbán Viktor videójában részletesebben is beszélt az ügyről. Eszerint az amerikai elnökválasztással összefüggésben olyan információk kerültek napvilágra, amelyek alapján ukrán forrásokkal támogathatták Joe Bident Donald Trump ellenében. A miniszterelnök úgy fogalmazott: ukrán pénzekből segíthették a demokrata kampányt.
A kormányfő párhuzamot vont a nemzetközi és a magyarországi folyamatok között is. Szerinte „ugyanezt teszik most Magyarországon”: ukránbarát kormány létrehozására törekednek, amelyhez ügynököket küldenek, és támogatják az ukránbarát ellenzéki erőket.
A bejegyzésben felidézte az „ukrán aranykonvoj” ügyét és az azzal kapcsolatos nyomozást. Orbán Viktor azt mondta: feltárták, hogy az országon keresztül jelentős pénzösszegek haladhattak át nyugati irányba. Állítása szerint ezeknek a forrásoknak egy része végül az Egyesült Államokba került.
A miniszterelnök szerint Volodimir Zelenszkij „minden eszközt bevet”, és akár arannyal vagy dollárral is hajlandó támogatást szerezni Ukrajna háborús törekvéseihez.
Orbán Viktor hangsúlyozta: a magyar kormány célja, hogy ennek véget vessen Magyarországon, és megakadályozza a külső befolyásolási kísérleteket.
Nyitókép: MTI

Rendkívüli interjút ad Orbán Viktor

Lezárt állapotban találta a külképviseleti urnákat az NVB

Megérkeztek a külképviseleti urnák, megkezdődhet a szavazatok szétválogatása

Magyar Péter bejelentette, Sulyok Tamás őt bízza meg kormányalakítással

Orbán Viktorral és Semjén Zsolttal egyeztetett a köztársasági elnök

Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze

Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

Orbán Viktor megszólalt a választási vereség után

Vucsics keményen visszaszólt Magyar Péternek, a megszólalása kapcsán az ostobaság szó jutott eszébe

Vance: Orbán Viktor Amerika szövetségese – „nem volt hiábavaló kiállni mellette”

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők