
„Szájba lőlek, b***d meg” – elszabadult a pokol a Hungária körúton

Tragédiával végződött egy fogászati beavatkozás Debrecenben: egy középkorú családapa nem ébredt fel az altatásból egy magánrendelőben elvégzett kezelés után – számolt be pénteken a Blikk.
A férfi 2022 májusában kereste fel a rendelőt, mivel – saját bevallása szerint – kifejezetten félt a fogászati beavatkozásoktól, ezért ragaszkodott az altatáshoz. Korábban már volt hasonló kezelése, így abban bízott, hogy ezúttal is minden rendben zajlik majd.
A beavatkozás a szokásos módon indult, a családtagok pedig abban a hitben hagyták el a helyszínt, hogy hamarosan túl lesznek az egészen. Nem sokkal később azonban egy furcsa telefonhívás mindent megváltoztatott.
A férfi felesége a rendelőhöz sietett, ahol már mentők és nyomozók fogadták. Rövidesen közölték vele a lesújtó hírt: férje életét vesztette.
Az eset után azonnal vizsgálat indult, amely jelenleg is folyamatban van. Az altatóorvost foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel vádolják.
A történetet tovább súlyosbítja, hogy a család állítása szerint sem az orvos, sem a klinika nem fejezte ki együttérzését a történtek után. Az özvegy számára nemcsak a veszteség feldolgozása jelent nehézséget, hanem a történtek körülményeinek tisztázatlansága is.
Később az is kiderült, hogy a férfinak egy korábbi altatás során már voltak problémái: az ébredést követően rossz állapotba került. Ennek ellenére a félelmei miatt ismét ezt a megoldást választotta.
A csütörtöki ülésen az áldozat özvegye tett drámai vallomást.
A férjem majdnem két méter magas, jó kiállású és fizikumú férfi volt, nagyon figyelt az egészségére, rendszeresen járt szűrésekre is. Ha egy kiütés megjelent a kezén, azonnal hívta a körzeti orvost, vitaminokat és vérnyomáscsökkentőt szedett
– sorolta.
Emlékszem, megkérdeztem tőle, nem fél-e attól, hogy nem ébred fel, mire azt felelte, „a legjobb kezekben vagyok”
– csuklott el a gyászoló nő hangja. Tele voltak tervekkel, építkeztek. A szülei azóta sem tudják feldolgozni a történteket.
A pontos körülmények feltárása még tart. A bírósági eljárás során szakértők bevonásával próbálják megállapítani, mi vezetett a tragédiához.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

„Szájba lőlek, b***d meg” – elszabadult a pokol a Hungária körúton

Újabb sokk Baranyában: ismeretlen férfi holtteste miatt indult nyomozás Pécsen

Meghalt Szilágyi Virgil

Eszméletlenül rogyott össze egy fővárosi jégcsarnokban egy férfi, civilek küzdöttek az életéért

Bátyja nem engedte be a házba, ezért összetörte öccse autóját a részeg férfi Kevermesen

Közzététel:

Pelenkázás közben vágta a fagyasztóhoz kisbabáját egy hajdúszoboszlói férfi

Túszdráma a VII. kerületben: pénzt követeltek az elfogott tolvajokért

Lángba borult egy nyaraló Szabolcsban, fotón a méteres tűzcsóvák

Vonat tarolt le egy autót Bács-Kiskunban, fotókon a baleset

Eltörte az ellenőr csuklóját egy jegy nélküli utas Szegeden

Rákkeltő anyag került az utakra Szombathelyen