
Szavazzon Ön is! Most eldől, melyik a legszebb nevű magyar település

Mint azt csütörtökön megírtuk, a drámai pillanatok zajlottak az Exatlon Hungary idei évadában. A Bajnokok csapatát erősítő Európa-bajnok kerékpáros, Filutás Viktor ugyanis egy vizes mászófalról ugrott le, azonban szerencsétlenül érkezett: a mozdulat következtében kiugrott a válla.
A versenyző futamát azonnal félbe kellett szakítani, a pályán pedig azonnal látszott, hogy komoly a baj.
A népszerű sportreality csütörtöki adásában azonban ismét feszült percek szemtanúi lehettek a nézők. A piros csapat tagjai ütköztették véleményüket.
A Bajnokok a vereségüket követően összeültek, majd Halász Jázmin nyíltan beszólt Karvalics Eszternek.
Nem személyes, mert én nagyon kedvellek téged. Viszont egy kicsit azt érezzük, hogy mindig a full pontra mennél
- mondta Halász Vivien húga, majd hozzátette, hogy nem akarja ezzel társát megbántani, csupán szeretné, ha még csapatszinten működnének.
Jázmin ugyanis úgy vélte, hogy Eszter erős versenyzőként gyengébb ellenfeleket választ magának taktikából és az egyéni játékra hajt.
Nyitókép: TV2 Exatlon Hungary

Szavazzon Ön is! Most eldől, melyik a legszebb nevű magyar település

Eltört a mécses a TV2 adásában, Anikó még nem tette túl magát a búcsún

Meghalt Marosi József

Valóság vagy illúzió? A fizikusok hátborzongató elmélete mindent megkérdőjelez

Megtörte a csendet Victoria Beckham: Mindig szerettük a gyerekeinket

Csepregi Éva titokzatos kincset vitt a Kincsvadászokba, története mindenkit megérintett

40 éves lett Dér Heni, elárulta, mi tartja életben

Átszervezés a TV2-nél: megszűnik a hírigazgatói poszt

Doppingellenőrzés az Exatlon forgatásán - ma eldől, holnap ki párbajozik

Így néz ki most Rubint Réka, elképesztő a változás – Fotó

Így találkozott várandós lányával Szandi, szem nem marad szárazon – Videó

Meghalt Kovács László