
Valóság vagy illúzió? A fizikusok hátborzongató elmélete mindent megkérdőjelez

Egyre nehezebb eldönteni, mikor érdemes lefoglalni a nyári repülőjegyeket, mivel a globális helyzet teljesen felborította a korábbi szabályokat. Az emelkedő olajárak és a légi közlekedésben tapasztalható fennakadások miatt az utazás kiszámíthatatlanabb, mint valaha – hívta fel a figyelmet kedden a bussinessinsider.com.
A szakértők szerint a helyzet már most is érezteti hatását. A repülőgép-üzemanyag ára jelentősen megugrott, ami miatt több légitársaság – köztük nagy nemzetközi szereplők – üzemanyag-felárakat vezetett be, illetve emelte jegyárait. Ez a drágulás pedig közvetlenül az utasokat érinti.
Jelenleg a szokásos forgatókönyvet dobjuk ki az ablakon, mivel a repülőgép-üzemanyagok árai nagyon gyorsan emelkednek
- jelentette ki Clint Henderson utazási szakértő, aki szerint a megszokott foglalási stratégiákat most félre kell tenni. Hozzátette, hogy emiatt érdemes lehet minél előbb lefoglalni a jegyeket, mert az árak várhatóan tovább nőnek.
Más szakértők is arra figyelmeztetnek, hogy az utolsó pillanatos ajánlatok idén ritkábbak lehetnek.
Rob Handfield szerint például a nyári last minute lehetőségek „valószínűtlenek”, és az árak csak akkor csökkenhetnek, ha az olajpiacon is fordulat következik be.
Ugyanakkor nem mindenki látja ennyire egyértelműnek a helyzetet. Volodimir Bilotkach repülési szakértő óvatosságra int, és úgy véli, egyes esetekben még érdemes lehet kivárni.
A legjobb tanács, amit jelenleg adhatok, az az, hogy figyeljük a helyzetet, és ne kezdjük el még a júliusi-augusztusi utazások tervezését
- mondta a szakértő. Ezzel szemben más elemzők határozottan a korai foglalást javasolják.
Az árak valószínűleg napról napra emelkedni fognak
- hangsúlyozta John Grant, aki szerint nincs sok idő hezitálni.
A bizonytalanságot tovább növelik a légi közlekedésben tapasztalható problémák is. Egyes útvonalakon járattörlések és késések nehezítik az utazást, különösen a Közel-Keletet érintő légi folyosókon.
Összességében a szakértők véleménye megoszlik, de abban egyetértenek, hogy az idei nyár más lesz, mint a korábbiak. Aki biztosra akar menni, annak érdemes lehet időben lépni, mert könnyen előfordulhat, hogy később már csak drágábban, vagy nehezebben talál megfelelő járatot.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Valóság vagy illúzió? A fizikusok hátborzongató elmélete mindent megkérdőjelez

Megtörte a csendet Victoria Beckham: Mindig szerettük a gyerekeinket

Csepregi Éva titokzatos kincset vitt a Kincsvadászokba, története mindenkit megérintett

40 éves lett Dér Heni, elárulta, mi tartja életben

Átszervezés a TV2-nél: megszűnik a hírigazgatói poszt

Doppingellenőrzés az Exatlon forgatásán - ma eldől, holnap ki párbajozik

Így néz ki most Rubint Réka, elképesztő a változás – Fotó

Így találkozott várandós lányával Szandi, szem nem marad szárazon – Videó

Meghalt Kovács László

Bondár Anna nagy lehetősége: bosszút állhat Olijnyikován

Az MLSZ a következő idénytől bevezeti az osztályozót az NB I-ben

,,A szívünk csordultig boldogsággal” – Második gyermekével várandós az egykori műsorvezető