
Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Orbán Viktor higgadt karakterként lépett a kaposváriak elé, megjelenése magabiztosságot sugárzott, beszéde pedig lelkesítette a választókat, ami a közönség reakcióiból egyértelműen kiderült
– jellemezte a miniszterelnök kaposvári beszédét Talabér Krisztián, a Magyar Társadalomkutató kutatási igazgatója. Ahogy arról beszámoltunk, a választási kampány hajrájában országjárásra indult a kormányfő: a következő napokban több városban is nyilvános fórumon találkozik az emberekkel. Hétfőn este Somogy vármegye székhelyén, Kaposváron állt színpadra.
Talabér Krisztián szerint az elhangzott beszéd két fő részre bontható. Egyrészt a miniszterelnök konkretizálta, hogy miért nyertese kormányzásának a térség, és újabb számonkérhető programpontokért cserébe kérte a helyiek bizalmát az április 12-ei választáson. Másrészt azt hangsúlyozta, a jelenlegi, kiszámíthatatlan nemzetközi helyzetben a Fidesz békét és biztonságot kínál a választóknak.
Utóbbi egy esszenciális, alapvető emberi érzelmekre ható ajánlat, ami ebben a zűrzavaros, háború felé sodródó világban egyre inkább felértékelődik
– tette hozzá.
A Fidesz számon kérhető
Szerinte látható volt, hogy a miniszterelnök nyugodt szívvel állt ki a színpadra: nem is volt miért izgulnia, hiszen amit a kormány az elmúlt 16 évben vállalt a térség fejlődése érdekében, azt teljesítette is. Ráadásul a rendezvényen felszólalt Szita Károly polgármester és Gelencsér Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője is, akik szintén bátran kijelentették, nyugodtan számon lehet rajtuk kérni az elmúlt évek teljesítményét. Gelencsér Attila felszólalásában öt pontban még azt is elmondta, mi lesz a következő ciklusra az ő vállalása.
Így nemcsak azt tudják a helyiek, hogy egy leendő kormánytól mire számíthatnak országosan, hanem azt is, hogy a képviselőtől mire számíthatnak ott, helyben
– magyarázta Talabér Krisztián.
Erős a kontraszt
Szerinte a szónokok rámutattak arra is, milyen erős kontrasztban áll a Fidesz Magyar Péterékkel.
Hiszen a Tisza egy új politikai szereplő, amely még nem rendelkezik kormányzati, de még önkormányzati vezetési tapasztalattal sem, így a választók eddig nem láthatták, miként teljesítené a vállalásait, ígérni pedig bárki tud. A Fidesz viszont az elmúlt évtizedekben kormányzati és önkormányzati szinten is jelen volt, kézzelfogható országos és helyi teljesítmény van mögöttük, politikusaik ezért számon kérhetők a választók előtt.
Így a politikai verseny egyik oldalán egy tapasztalattal rendelkező, számon kérhető, ezért hiteles szereplő áll, a másikon pedig egy olyan párt, amelynek eddig csak ígéretei voltak, ezért a hitelesség próbáját még nem állták ki.
Talabér felhívta a figyelmet arra is, hogy választástörténetileg a Kaposvár központú OEVK egy olyan körzet, ahol, ha nyerni tud a kormánypárt jelöltje, akkor valószínűleg országosan is elegendő felhatalmazást kap a Fidesz a kormányzás folytatásához.
Mit mutat Orbán Viktor magabiztos fellépése?
Ennek fényében a kutatási igazgató szerint fontos hangsúlyozni, hogy ez egy tipikus kampánybeszéd volt.
Nem volt benne semmi kockázatvállalás, ami azt jelzi, hogy Orbán Viktor magabiztos
– mutatott rá, majd hozzátette: a kampány ezen szakaszában már általában biztonsági játékot játszanak a politikusok. Szerinte ugyanis az kockáztat, aki veszélyben, lemaradásban van.
Orbán Viktor Kaposváron nem kockáztatott, ez pedig azt jelzi, hogy a Fidesz–KDNP hisz a saját győzelmében
– mutatott rá.
A szombati Békemeneten látott tömeg, és Kaposvár megtelt főtere után pedig okkal hihetik, hogy továbbra is a kormánypártok mögött áll a társadalom többsége
– zárta elemzését Talabér Krisztián.
Nyitókép: MTI/Fischer Zoltán

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme