
Szentendrén várja az embereket Orbán Viktor, folytatódik az országjárás

A magyar miniszterelnök Brüsszelben számolt be az uniós csúcs fejleményeiről. A tanácskozást követően Orbán Viktor úgy fogalmazott:
Ha decemberben olajblokád alá vették volna Magyarországot, akkor se járultunk volna hozzá ehhez a 90 milliárdos hitelhez. De miután megvárták ezt a pozitív döntést, és utána vettek bennünket olajblokád alá, nem kérhetik tőlem, hogy tegyek úgy, mintha mi sem történt volna.
Orbán Viktor hozzátette, ő megmondta, hogy Magyarország tartja a decemberi döntést.
Orbán Viktor a sajtótájékoztatón pénteken kiemelte: Decemberben hoztunk egy döntést, miszerint az Európai Unió 90 milliárd euró hitelt ad Ukrajnának, amit mi egy elhibázott, rossz stratégiai döntésnek tartunk, és azt a kompromisszumot kötöttük, hogy három ország, aki ezt hibának tartja, és az ebből fakadó pénzügyi terheket nem akarja vállalni, ezek a csehek, a szlovákok és mi, megadja a hozzájárulását a hitelhez, de nem vesz részt annak folyósításában és nem vállalja annak pénzügyi terheit. Ez volt a megállapodás.
Hangsúlyozta:
Megtehettük volna azt is, hogy azt mondjuk, hogy miután ez nem csak Magyarországra, Csehországra és Szlovákiára nézve stratégiai hiba, hanem az egész Európai Unióra, és nem akarjuk, hogy a mi közös uniónknak rossz legyen összegezve, nem járulunk hozzá. De nem ezt tettük, hanem hozzájárultunk ahhoz, hogy nélkülünk ezt a hitelt folyósítsák.
Akkor még a Barátság olajvezeték működött. Tegnap is elmondtam, akkor már olajblokád alá vettek volna bennünket az ukránok, soha nem járultam volna hozzá ahhoz, hogy akár Magyarország nélkül is, de hitelt folyósíthassanak Ukrajnának innen Brüsszelből. A helyzet februárban megváltozott, ukránok olajblokád alá vettek bennünket. Az a dilemma volt előttem, hogy tegyek úgy, mintha mi se történt volna, vagy mondjam azt, hogyha nincs olaj, akkor nincs pénz.
– közölte a kormányfő.
Kijelentette: Miután meggyőződtünk róla, hogy a vezeték működőképes és a döntés politikai természetű, sőt Zelenszkij elnök azt a szívességet is megtette nekünk, hogy a saját szájával elmondta, hogy esze ágában sincs újraindítani, mert ő nem is ért egyet azzal, hogy ez működjön. Innentől kezdve kinyílt az út előttem, hogy bejelentsem az Uniónak azt, hogy Magyarország, miután nem zárult le a hitelezésnek a folyamata és még egy formális döntés szükséges, azt a formális döntést meg fogja tagadni. Ezért állt elő a tegnapi helyzet – mondta.
És ami itt elvi kérdésnek tűnik, az egy-egy országban, ez esetben Magyarország esetében egzisztenciális, tehát létkérdés. Van olaj vagy nincs olaj. És választás előtt 30 nappal előidézni egy olyan helyzetet, amikor Magyarországon nincs olaj és ebből pánik és káosz alakulhat ki. Ez egy olyan realitás, amire egy szuverén kormánynak reagálnia kell, tehát fönntartom az álláspontot. És ez így is történt. Dögönyözések és szurkálások és trancsírozási kísérletek ellenére kitartottunk az álláspontunk mellett
– szögezte le Orbán Viktor.
A nemzetközi reakciókról szólva elmondta: Látom, hogy ez nem tetszik, látom, hogy a német kancellár erőseket mondott, a német-magyar viszont speciális. Nem vall jó ízlésre a kancellár mondandójának időzítése. Igazán várhatott volna egy napot, Magyarország Németország általi megszállásának napján nem érdemes fenyegetni azt, akit egyébként korábban megszálltunk, zsidókat deportáltunk, az országot elfoglaltuk és kifosztottuk.
Ez alapján meghagyhatta volna a kancellár esetleg arra, hogy erre emlékezzünk és az áldozatainkra emlékezzünk és ne vele kelljen huzakodnunk – húzta alá.
A helyzet itt Brüsszelben meglehetősen egyértelmű. Azért sem tekertek szőnyegbe és szállítottak el titkos helyre, hanem engedték, hogy hazamenjek, mert azt gondolják, hogy ezt a kis időt, ami még hátra van, fél lábon is kibírják, hiszen ők abban reménykednek, hogy április 12-én Magyarországon változás lesz. És ha változás lesz, akkor megkapják azt a kormányt, amely ukránbarát, brüsszelbarát és végrehajtja azt, amit itt kérnek.
– nyilatkozta a kormányfő.
Kiemelte: Úgyhogy azt kell mondanom a tisztelt érdeklődő magyar közvéleménynek, hogy az első csatát azt megnyertük, ha nincs olaj, nincs pénz, de van egy másik csata, ez április 12-én lesz. Itt nyíltan beszélnek róla.
Tegnap az Európai Néppárt be is jelentette, hogy ők azt várják, hogy az ellenzék leváltsa a nemzeti kormányt, a szuverén magyar kormányt és helyette egy ukránbarát, Brüsszel-barát kormány legyen, akivel minden kérdést megoldanak.
A miniszterelnök nyomatékosította:
Zelenszkij is erre vár, hogy nem is kell megnyitni soha többet a Barátság olajvezetéket, ezért is van az, hogy amikor időpont kerül elő, hogy hátha esetleg mégis megnyitják, az ukránok mindig olyan időpontokat mondanak, ami választás utáni időpontra esik, mert abban reménykednek, hogy ha ott nekik jó eredmény születik, akkor meg sem kell nyitni azt a vezetéket többé ebben az életben, hiszen ők azt követelik Magyarországtól, meg a szlovákoktól is, hogy váljunk le az olcsó orosz energiáról.
Orbán Viktor szerint, ha ez bekövetkezik, akkor két dologgal kell számolni a magyaroknak az első, ezer forintos benzinár, a második pedig az, hogy a rezsicsökkentés politikájának vége is van, mert annak nem lesz meg a forrása, ami az orosz energia, olcsó orosz energia.
Európára leselkedő veszélyekről is beszámolt a magyar kormányfő. Ennek a mérlegelését és elemzését megkezdték a miniszterelnökök, az európai jegybank elnöke is részt vett ezen a megbeszélésen, ahol a mostani közel-keleti helyzet pénzügyi és gazdasági következményeiről tartottak előterjesztést.
Mondtam nekik, hogy óvatosan követeljék ezt, mert ha megcsinálják, akkor napi egymillió euró büntetést kell fizetni. Európa ezzel honorálja, ha valaki megvédi, így készüljenek, ne várjanak hálát.
– jelezte.
A veszélyek kora az nem csak háborúból, hanem most újra migrációból és világ olajválságból is áll. Ennek a ténynek a rögzítésén túl most még nem érdemes ennek a részleteiről beszélni, majd intézkedéseket kell hozni és terveket kell kidolgozni, hogy mikor ezek a válságok valósággá válnak, akkor Magyarország meg tudja magát védeni. Ez a munka függetlenül attól, hogy kampány van, ez a munka megy
– közölte a kormányfő.
Újságírói kérdésekre válaszolva Orbán Viktor kijelentette az új uniós költségvetéssel kapcsolatban, hogy ismertette a magyar nemzeti pozíciót, és nem is akar változtatni ezen. Az első, hogy ahhoz, hogy új költségvetés legyen, szóval le kell zárni a régit.
Magyarul azt jelenti, hogy ide kell adják azt a pénzt, amit eddig nem adtak ide. Egyébként nem lesz új költségvetés. A második szempont az, hogy mi csak valóságos költségvetést fogadunk el, tehát ha fölfüggesztő föltételek vannak bármilyen költségvetési tétel hozzáféréséhez, akkor azt mi nem fogadjuk el. Tehát a kondicionalitást felejtsék el.
– tette hozzá a miniszterelnök.
Magyarország szavazati jogának elvételének kérdése is felmerült a sajtótájékoztatón, illetve azt is megkérdezték Orbán Viktortól, hogy mit szól ahhoz, hogy egyesek bíróság elé állítanák. Magyar Péter esetében pedig arról írtak a nemzetközi sajtóban, hogy kivár az Unió, ha ő nyer.
Lehet, hogy voltak mondatok, amiket fenyegetésnek szántak, de a mi sztenderdjeink máshol vannak. Tehát mi az ukrán fenyegetések szintjéhez vagyunk szokva. Ahhoz képest ezek csak barátságos megjegyzések. Tehát ahhoz képest, hogy majd fölnégyelnek, megölik a családomat, meg engem ahhoz képest ezek a belga, német megjegyzések azok inkább civilizált diskurzusnak tűnnek.
– magyarázta a miniszterelnök.
Hozzátette: Tehát rossz helyen keresgélnek, hogyha azt gondolják, hogy bármilyen zsarolással Magyarországon eredményt lehet elérni. A mi pozíciónk morálisan is megállja a helyét, jogilag is korrekt és politikailag is helyes – mondta.
Mi mindenkivel kész állunk a vitára, velük is ez tegnap megtörtént, kifogytak az érvekből, nem volt olyan szempontjuk, amire ne kaptak volna kielégítő és számukra is elfogadható választ, innentől marad ez a típusú savanyú a szőlő fenyegetés. Még egyszer mondom, csináltam már itt két költségvetést, ez a harmadik, 16 éve dolgozom közöttük – hangsúlyozta.
Orbán Viktor leszögezte, hogyha valaki támogatni akarja Ukrajnát, oda akarja adni a belga emberek pénzét Ukrajnának, oda akarja adni a német emberek pénzét. Adja oda! Ha közösen akarják odaadni, tegyék fel az asztalra a saját pénzüket, hagyják békén az Uniót, miért az Unión keresztül lehet ezt csinálni? Azért, hogy elfedjék a saját polgáraik elől azt a tényt, hogy ez a belga meg a német emberek pénze. Úgy tűnik, mintha uniós pénz lenne, de nem, hiszen az egy hitel, majd a belgák meg a németek fogják visszafizetni.
Ezért én azt javasoltam, hogy játszunk tiszta lapokkal. Ha pénzt akarsz adni, tedd oda az asztalra, add oda. De hagyd békén az Uniót, miért kell belekeverni az Uniót? Ha Németország támogatni akarja az ukránokat, vagy Belgium, vagy bárki adja oda a pénzt, és ha közösen akarják, vegyen fel közösen hitelt, de nem az Unión keresztül. Az Unió nem erre való, nem erre jött létre. Az unió egy békeprojekt. Nem arra való, hogy egy harmadik ország háborúját az Unión keresztül finanszírozzuk. Tehát azt hiszem, hogy morálisan és politikailag hibás állásponton vannak. Az egész hitelkonstrukció egy morális és politikai hiba, mert eltagadják azt a tényt, hogy valójában a saját polgáraik zsebéből veszik ki a pénzt.
– mutatott rá a miniszterelnök.
Orbán Viktor szerintem ez nem fair egy demokráciában, de ez legyen az ő problémájuk.
De meg lehet kerülni Magyarországot abban az értelemben, ahogyan ezt én javasoltam. Én magam javaslom, hogy kerüljenek meg bennünket. Adják oda a pénzt nemzeti alapon. Az ukránokkal a vitánkat mi elrendezzük, másfelől vannak más eszközök is a kezünkben. Tehát Magyarországnak, Ukrajna olajblokádjának letörésére nemcsak a 90 milliárdos hitelblokkolás van a kezében. Nekünk vannak más eszközeink is
– húzta alá a kormányfő.
Mint sorolta, az ukrán villamosenergia-ellátás jelentős része Magyarországon keresztül megy. Folyamatosan új szankciós csomagokat akarnak bevezetni. Az egyhangúságot igényel. Majd nem adjuk meg. Hasonlóképpen a következő hétéves költségvetésben ukránok pénzt akarnak adni, majd nem hagyjuk jóvá.
Orbán Viktor szerint az európai gazdaság nagyon komoly és egyre növekvő hátrányba kerül az Egyesült Államokkal is, Kínával szemben is, Indiával szemben is és általában a föltörekvő nagy gazdaságokkal szemben. És ezért döntéseket kellene hozni.
Ezért jöttünk össze. Hány döntést hoztunk? Egyet se. Egyetértettünk-e abban, hogy mi a legfontosabb? Igen, csökkenteni kell a villamos energia árát. Hoztunk olyan döntést, ami csökkenti, nem hoztunk ilyent
– mutatott rá a miniszterelnök.
A Magyar Nemzet azt kérdezte, hogy Magyarország vezetőjét fenyegeti az ukrán elnök, Magyarországot és Szlovákiát pedig gyakorlatilag zsarolja, lapunk arra volt kíváncsi, hogy más uniós vezetőkben felmerült az, hogy esetleg holnap ez velük is megtörténhet, másrészt pedig Zelenszkij meddig képes elmenni azért, hogy megkapja, amit akar?
Az a helyzet, hogy méltányosnak kell lennünk. A korrektség azt követeli, hogy azt elmondjam, hogy mindenki, aki megszólalt, függetlenül, hogy a hitel blokkolásának ügyében nem értett velünk egyet, azt kivétel nélkül mindenki elmondta, hogy az elfogadhatatlan, hogy az Unión kívüli ország megfenyegessen egy uniós tagállamot, illetve annak vezetőjét. Tehát azt hiszem, hogy amit a bajtársiassá, meg a politikai közösség, ami az uniós tagságból fakad, megkövetel, azt minden tagállam megtette, tehát Magyarország megkapta azt, amit szerintem ilyen helyzetben meg kell kapni, és amit mi is megadunk egyébként minden megtámadott országnak. Ebből a szempontból rendben vagyunk.
– hangzott el Orbán Viktor válasza.
A háborúval kapcsolatban megjegyezte: Az idő az oroszok oldalán van, és nem az ukránok oldalán. És miután meghal minden héten két oldalt egybevetve, vagy hadirokkanttá válik 9 ezer ember, ami hetente 36 ezret jelent, évente pedig közel 400 ezret, és az idő és a helyzet az oroszok pozícióját javítja, az ukránokét pedig rontja, ezért szerintem Ukrajna abban lenne érdekelt, hogy minél hamarabb tűzszünet és béke legyen. Ahogy az amerikai elnök szó szerint ezt is mondja.
A helyzet az, hogy az európaiak akarják folytatni a háborút
– mondta. Az európaiaknak az a céljuk, hogy előbb vagy utóbb európai vagy európai uniós felségjelzésű katonák legyenek Ukrajna területén. Ezt ők eldöntötték, erről döntés van. Ezt nem fontolgatják, erről megállapodtak egymással – nyilatkozta.
Orbán Viktor a sajtótájékoztatón rámutatott: az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, amit tagadtak, de aztán kiderült, hogy ők voltak. Tehát Ukrajna egy olyan állam, amely az állami terrorizmus eszközeit is használja, ezt komolyan kell venni. És nemcsak hogy megúszták, hanem a németek azóta is úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Utána következett a magyar gázvezetéknek a blokkolása. Erről nem beszélünk, de az olajblokkolás az csak a második lépés a mi viszonylatunkban, mert valamikor 2022-ben egyoldalúan, az Unióval kötött szerződést megszegve lezárták a gázvezetéket, amely Oroszországból hozta az olcsó gázt Magyarországra. És aztán most a harmadik lépésnél vagyunk a magyar olajvezeték, a Barátság olajvezeték blokkolásánál.
Tehát az ukránok három terrorista akciót hajtottak végre, fölrobbantották az Északi Áramlatot, lezárták szerződésszegő módon a magyar gázvezetéket és lezárták az olajvezetéket. És már csak egy maradt hátra, hogy totálisan elvágjanak bennünket a saját energiaellátásunktól
– húzta alá a kormányfő.
A Magyarországra gázt hozó déli vezeték maradt. Orbán szerint ez is fenyegetés alatt van. Aki háromszor megtette, amit megtett, nem világos, hogy miért ne tenné meg negyedszer is, ha hagyjuk. Ezért folyamatosan kapcsolatban vagyunk természetesen az adott térségen keresztülhaladó gázvezeték országaival, és egyeztetjük a biztonsági szempontjainkat – tette hozzá.
A szlovák-magyar viszonnyal kapcsolatban elmondta: Én várom, hogy kiderüljön, hogy működik-e az az új törvény, amit nem régen hoztak. Egyelőre nem működik. Tehát azt látom, hogy a Benes-dekrétumot szabadon, sőt gyűléseken egyfolytában bírálják. És a törvény, amely ezt büntetni rendeli, egyszerűen nem működik, nem büntetnek meg senkit.
Most nem mondom, hogy ez a bizonytalan helyzet jó, ez rossz természetesen, de más minőségű lesz a helyzet, hogyha az első magyar jogi atrocitás éri azért, mert el merte mondani a véleményt egy történelmi tényről, de ilyen még nem történt. Örülök, hogy egyelőre a helyzet nem rosszabbodik – tette hozzá.
A mostani helyzetre reagálva Orbán Viktor úgy fogalmazott: Az Egyesült Államok a mostani helyzeten nyer. Az Egyesült Államok képes magát ellátni. Sőt, nem csak ellátni képes magát olajjal meg gázzal, tehát önellátó, hanem még el is ad. Tehát akármi történik a világpiacon, az amerikaiak biztonságban vannak.
Az oroszok szintén nyernek. Eddig blokád alatt voltak, most nyilvánvalóan rákényszerül mindenki, aki szankció alá helyezte őket, hogy kiengedje az orosz energiát a világpiacra, mert egyébként katasztrófa lesz. Olyan árak, amiket nem lehet elviselni, ellátási gondok. Tehát Oroszország nyer, az amerikaiak elkezdték a szankciók feloldását. Amit itt egyébként az európai vezetők kifogásoltak, de ettől ez még megtörtént. Az oroszok biztosan nyernek. A kínaiak helyzete az romlik, hiszen az ő ellátásuk ebből a térségből történt, de nekik meg van egy a legmagasabb diplomáciai kategóriába tartozó együttműködésük az oroszokkal.
– húzta alá.

Kiemelte: Egyetlen olyan jelentős szereplője van a világpolitikának, aki a legnagyobb bajban van, hogy most durvábban ne fogalmazzak abban a bizonyos mély bajban, mert nem tudjuk magunkat ellátni. Európa képtelen magát ellátni.
Az európaiak nem támogatják az amerikai elnököt az orosz-ukrán háború lezárásában. Tehát ott egy rossz viszony van, nem beszélve a korábbi sértegetésekről, meg elfogadhatatlan gesztusokról, amit az európaiak tettek az amerikai elnök felé. De még ha félre is tennénk ezt a személyes dolgot, amit azért a mostani amerikai elnök esetében nem tennék félre, ott van az a probléma, hogy stratégiai összeütközés van, amit részben látunk a vámok megemelt szintjében, részben látunk abban, hogy az európaiak betartanak az amerikaiaknak az orosz-ukrán béketeremtés ügyében. Tehát Amerikával nincs jó viszonyunk. Ellenséges viszonyban vagyunk az oroszokkal, akiknek az energiája kellene, de mi háborús bűnösnek nyilvánítottuk, mármint ők, mi nem, de az európaiak, az oroszok vezetőjét is, nem hajlandóak vele tárgyalni. Tehát elzártuk magunkat Oroszországtól is. És a Közel-Keleten pedig semmilyen befolyásunk nincs az események alakítására. A kínaiakkal pedig folyamatosan vámháborút, vagy ellenséges gazdasági viszonyt tartunk fönn
– összegzett.
Tehát ilyen stratégiailag elhibázott helyzetben még nem láttam Európát az elmúlt 30 évben – mondta.
Magyarország helyzetéről szólva elmondta, meg kell védeni magunkat, saját tervet kell kidolgozni, saját stratégiával kell rendelkezni. Tárgyalni kell mindenkivel, akivel lehet. Ugye a mi helyzetünk azért tér el az uniótól, mert mind a három entitással a lehető legjobb viszonyban vagyunk. Az amerikaiakkal és az oroszokkal is, meg a kínaiakkal is. Tehát mi nem vagyunk elszigetelve. Az Unió többi országa van elszigetelve. Tehát nekünk van mozgásterünk.
Az ukrán fenyegetésekről szólva kijelentette: Nem szabad elviccelni a fenyegetést, nem szabad félvállról venni, de vannak Magyarországnak biztonsági szervei, akiknek az a dolgunk, hogy a védelem szintjét, akár objektumokról, akár személyről legyen szó, védelem szintjét beállítják és garantálják a munkák föltételeit.
Engem nem azért védenek, mert nincs jobb dolguk, hanem azért, hogy nyugodtan tudjak dolgozni. És én nyugodtan is dolgozom.
– mondta.
Orbán Viktor úgy fogalmazott Brüsszelben, javaslom, hogy teljes stratégiai felülvizsgálatot hajtsunk végre, mert nem lehet, hogy egyszerre Amerikában, Kínában és Oroszország is olyan viszonyban vagyunk, amiben. Ezen változtassunk és ennek az első lépése az, hogy azonnal mindenkivel kapcsolatba kell lépni.
Tehát a válsághelyzetre hivatkozva mindegy, mit mondtunk korábban, mindegy, mi volt a pozíció korábban, most be lehet jelentkezni mindenhol és Európának kezdeményezőnek kell föllépnie, hogy regenerálja ezeket a kapcsolatait, ami minden válságkezeléshez előfeltétel, mert egyedül nem tudod megoldani a válságot, együtt kell működni a többiekkel is. Már ma nincs meg a föltétel. Most ezt nem csinálják. Mit csinálnak helyette? Sumákolnak.
– közölte.
Ugyanakkor rámutatott: Franciaország nagy mennyiségben hoz be olcsó orosz energiát a francia gázrendszerbe. Vagy az energiaárakról szóló vitában a szintén a bátrabbak közé tartozó Babis elnök úr elővette a táblázatát és mondta, hogy ki mennyi olcsó orosz energiát enged be Európába, miközben egyébként Magyarországot támadják.
Tehát egyelőre ahelyett, hogy lenne egy stratégiánk, ami megoldja ezt a problémát, a színfalak mögött az oroszellenes dumák hátterében mindenki a kis üzleteit csinálgatja és kötögeti az orosz energiaellátókkal azokat a megállapodásokat, aminek a segítségével az európai államok tekintélyes mennyiségben hoznak be orosz energiát. Mi vagyunk azok, akik ezt nyíltan csináljuk, és azt mondjuk, hogy ez a helyes politika. De nem mi hozzuk be a legtöbbet.
– jelentette ki a miniszterelnök.
Hozzátette: Két lehetőség van itt. Az első, hogy mi nyerjük a választást, és akkor az ukránok újraindítják az olajszállítást, mert egyébként nem jutnak pénzhez. A másik, hogy nem mi nyerünk, nem nemzeti kormány lesz, és akkor örökre elfelejthetjük az orosz energiát meg a Druzsbát meg mindent, a következő kormány nem is fogja követelni, hogy nyissák meg.
Hiszen nekik az a programjuk, hogy váljunk le az orosz energiáról. Az ukránok erre játszanak. Tehát nem helyes, amit az ukránok csinálnak, beavatkoznak a magyar választásba, pénzzel támogatják az ellenzéket, politikailag támogatják az ellenzéket. Káoszt akarnak előidézni a mostani kormány számára. Ez nem helyes, de intellektuálisan én értem, hogy mit csinálnak. Hát nekik egy ukránbarát kormány kell. Össze vannak simulva Brüsszellel támogatják a magyar ellenzéket, hogy legyen egy ukránbarát kormány
– közölte.
Ez megkönnyíti az ukránok életét, megkönnyíti a brüsszeliek életét és lerombolja a magyarokét. De az utóbbi őket nem érdekli, az csak bennünket érdekel – tette hozzá.
Nyitókép: MTI

Szentendrén várja az embereket Orbán Viktor, folytatódik az országjárás

Szerbia a magyarok mellett, ha kell fegyverrel is megvédik az érdekeinket

Egyre idegesebb az ukránpárti sajtó, nem áll jól Zelenszkij jelöltjének a szénája - Videó

Már nem is titkolják: a Zelenszkij által kitüntetett ukrán politikus Budapesten kampányol a Tisza mellett (VIDEÓ)

Kristersson: Soha nem látott támadás érte Orbánt Viktort az EU-csúcson

Már nem is titkolják: a Zelenszkij által kitüntetett ukrán politikus Budapesten kampányol a Tisza mellett - VIDEÓ

Kétarcú Brüsszel: így háborognak az uniós vezetők Orbán Viktor vétója miatt, de Zelenszkij zsarolásáról hallgatnak

Orbán Viktor: Durva vita volt, de álltuk a sarat - ha van olaj, lesz pénz, ha nincs olaj, nincs pénz

A miniszterelnök országjárása is bizonyítja, a tömegek Orbán Viktor mellett állnak, közben Magyar Péter összeomlik

Dömötör: a brüsszeli „gyors reagálású rendszer” miatt fordulnak az Európai Bizottsághoz

Gulyás: Kitiltjuk a fenyegetőző három ukránt - videókkal

A Politico szerint Orbán Viktor nem engedett a zsarolásnak