
Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

Ukrajnának elemi érdeke, hogy az április 12-i választáson megbukjon az Orbán Viktor vezette nemzeti kormány. Tudják ugyanis, hogy Magyarország érdekei három stratégiai kérdésben mindig ellentétesek lesznek Ukrajna érdekeivel: nem fogjuk támogatni a háborújukat, nem fogunk hozzájárulni az ukrán EU-csatlakozáshoz, és nem fogunk lemondani az olcsó orosz energiáról
– írta közösségi oldalán Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója.
Hozzátette: éppen ezért Zelenszkij elnök elhatározta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy egy ukránpárti politikai erőt segítsen hatalomra. Ezért alakították ukrán titkosszolgálati műveleti területté Magyarországot. Ennek részeként szervezték be a Tisza Pártnak dolgozó informatikust, aki a titkosítás alól feloldott és nyilvánosságra került meghallgatás felvételein ezt be is ismerte.
Az informatikus vallomásából kiderül, hogy a folyamat egy észtországi kiberképzéssel indult, amely valójában fedőakció volt a beszervezésre. A „képzésben” kötelezően előírt kijevi úton is részt vett, ahol egy, az ukrán állami kibervédelmi szervtől érkező kapcsolattartóval találkozott. A beszervezést követően kezdetben védekező, később támadó jellegű műveletekre is felkészítették – ez volt az a pont, amikor feleszmélt, hogy nem akar tovább együttműködni az ukránokkal. Elismerte, hogy „beszívták”, és egyértelművé vált, hogy beszervezték későbbi akciókra.
A magyar kémelhárítás tehát helyesen járt, amikor haladéktalanul intézkedett
– hangsúlyozta Orbán Balázs.
Annak ellenére, hogy lelepleztük az ukrán titkosszolgálati műveleteket, az ukránok nem állnak le: az ukránpárti média csatarendbe állt, és teljes erőből terjeszti az ukránpárti álhíreket. Az általuk előretolt rendőr valószínűleg az ukránok műveleteiről semmit nem tudott, és nem is tudhatott. Most tehát ott tartunk, hogy kiderült, hogy az ukránok nyíltan beavatkoznak a magyar választásokba, lebuktak azzal, hogy az ukrán hadsereg fekete pénzével finanszírozzák a hazai ukránpárti erőket, lebukott Panyi Szabolcs, hogy részt vett a magyar külügyminiszter lehallgatásában, és bebizonyosodott, hogy az ukrán titkosszolgálat beszivárgott a Tisza Pártba is – mindeközben Magyar Péter tagad és hazudik, az ukránpárti sajtó pedig nagyokat hallgat minderről. Mi viszont nem leszünk tétlenek: el fogjuk hárítani az ukrán titkosszolgálati akciókat és meg fogjuk akadályozni, hogy Zelenszkij beleszóljon a magyar választásokba! Meg fogjuk védeni Magyarország békéjét és biztonságát! – emelte ki.
Nyitókép: MTI

Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

Orbán Viktor megszólalt a választási vereség után

Vucsics keményen visszaszólt Magyar Péternek, a megszólalása kapcsán az ostobaság szó jutott eszébe

Vance: Orbán Viktor Amerika szövetségese – „nem volt hiábavaló kiállni mellette”

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők

Nemzetközi visszhang: a hírek élén a magyarországi választás eredménye

98,94 százalékos a feldolgozottság, így alakultak a választási eredmények

Orbán Viktor: Mi soha nem adjuk fel!

Orbán Viktor: Gratuláltam a Tisza Pártnak

Gratulált ellenfelének Navracsics Tibor

Sulyok Tamás: Következzen a nyugodt hangvételű párbeszéd!