
Rendkívüli interjút ad Orbán Viktor

A Nézőpont Intézet igazgatója az Igazság órája csütörtöki vendége, aki elsőként az Oroszországból kiszabadított két magyar hadifogolyról beszélt. Mint Mráz Ágoston Sámuel mondta, Magyarország minden magyar állampolgárért felelős, és fontos, hogy az a két ember, akiket Ukrajna kényszerből kiküldött a frontra, a magyar kormánynak köszönhetően hazakerült. Megjegyezte, érdemes Magyarországon maradniuk, mert nem zárható ki, hogy újra besoroznák őket, ahogy azt teszik mindenkivel Kárpátalján is. Ráadásul fenn áll a veszélye annak, hogy Ukrajna példát statuálva ismét a frontra küldi őket.

A Nézőpont Intézet igazgatója jelezte, Zelenszkij ukránbarát kormányt akar április 12-e után, hiszen az az ő hivatalban maradását is segítheti, és az Északi Áramlatot felrobbantó ország joggal tekinthető veszélynek a magyar energiaellátásra, ezért óvatosságra van szükség, és – miként Orbán Viktor is mondta – most erős kormányra van szükség. Felidézte, az első és a második világháborúhoz hasonló helyzet áll fenn, az ország többsége nem szeretne háborút, de egyes politikai szereplők háborút szeretnének.
Orbán Viktor ezen előnyét még az ellenzéki szavazók is tudják, a kimaradás a kulcskérdés az elkövetkező években
– emelte ki Mráz Ágoston Sámuel, aki hozzátette, a baloldali sajtó nem is boncolgatja Magyar Péter elképzeléseit az ukrán–magyar viszonyról, ahogy a háborúról sem. – A háború és az olajblokád fontos kérdések, és a miniszterelnök rendre véleményt mond ezekről, míg Magyar Péter hallgat.
A Nézőpont Intézet vezetője a benzinárak kapcsán úgy fogalmazott, a kormányfő is jelezte, reméli, hogy
A közel-keleti helyzetről azt mondta, ez egy rendkívül komoly háború, lángokban áll a térség, ami migrációs hullámot is előidézhet. A pártok támogatottságát és közéleti kérdéseket boncolgató amerikai felmérésről azt mondta, a kutatás kitért az olajárakra is, amit a többség nem támogat, értelemszerűen.
A Závecz felmérése szerint a Tisza tábora meghaladja a hárommilliót, erre Mráz Ágoston Sámuel azt monda, a szimpatizánsok száma talán eléri ezt a nagyságrendet, de ez nem a biztos szavazók száma. Kiért arra is, hogy Zsiday Viktor szerint félmillió szavazót is elveszíthetett a Fidesz, ami Mráz szerint megkérdőjelezhető, hiszen csak gazdasági oldalról nem lehet ezt megközelíteni.
Nem teljesen abszurd, amit állít, de ez már inkább a jóslás kategóriája. A Századvég és a GKI is azt írja, hogy a gazdasági hangulat javul, ami a Fidesznek kedvez, elindult egy emelkedés, és érezhető előrelépés történt
– mondta a Nézőpont igazgatója, aki úgy vélekedik, ebből természetesen nem következik semmi automatikusan, de amit a Tisza üzen, miszerint minden rossz, nem tesz jót Magyar Péteréknek.

A Deák Dániel által nyilvánosságra hozott mediános felmérés, amelyet Hann Endre sem cáfolt, hanem azt mondta, sok furcsaság van ezekben a nyers anyagokban, mint például nem ezer, hanem 1176 embert kérdeztek meg, és az adatok elég rossz minőségűek, a súlyozás nem arányos. Mráz Ágoston Sámuel hozzátette, jobb, ha a kutatók is bizonytalanok a saját számaikkal szemben, és óvatosan állapítsanak meg eredményeket. Jelezte, a legnehezebben mérhető adat a részvétel becslése, abszurd adatok, hogy 84 meg 90 százalékos lenne a részvétel.
Én is arra számítok, hogy magasabb lesz a részvétel, mint korábban, de ezt túlzásnak tartom
– fogalmazott.
Az egyéni választókerületek kapcsán azt mondta,
De hogy ez sikerüljön, az a Fidesz legnagyobb feladata most. A választókerületben arról döntenek, hogy ki képviselje őket az Országgyűlésben, és ehhez fontos, hogy ismerjék a saját körzetük jelöltjét. Ehhez a Facebook világa nem elég.
Ez a választás új versenyhelyzetet teremt, mert Magyar Péter azt mondja magáról, hogy ő és pártja új szereplő, a Fidesz azt mondja, ezek ugyanazok
– jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel.
Nyitókép: Képernyőfotó, YouTube/Igazság órája

Rendkívüli interjút ad Orbán Viktor

Lezárt állapotban találta a külképviseleti urnákat az NVB

Megérkeztek a külképviseleti urnák, megkezdődhet a szavazatok szétválogatása

Magyar Péter bejelentette, Sulyok Tamás őt bízza meg kormányalakítással

Orbán Viktorral és Semjén Zsolttal egyeztetett a köztársasági elnök

Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze

Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

Orbán Viktor megszólalt a választási vereség után

Vucsics keményen visszaszólt Magyar Péternek, a megszólalása kapcsán az ostobaság szó jutott eszébe

Vance: Orbán Viktor Amerika szövetségese – „nem volt hiábavaló kiállni mellette”

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők