
Magyar Péter bejelentette, Sulyok Tamás őt bízza meg kormányalakítással

Kovács Zoltán közösségi oldalán azt írta: a szervezők az ünnepi műsorra és beszédre szeretettel várják a Békemenet résztvevőit is. A korábbi évekhez hasonlóan idén is már március 14-én elkezdődnek a nemzeti ünnep központi programjai, aznap délelőtt adják át a Kossuth- és Széchenyi-díjakat az Országház kupolacsarnokában - közölte.
Az államtitkár arról tájékoztatott, hogy a nemzeti ünnep napján, március 15-én reggel 7 óra 30 perckor felvonják Magyarország lobogóját a Kossuth Lajos téren. Ugyanitt 13 órakor kezdődik az ünnepi megemlékezés, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet - fűzte hozzá.
Jelezte azt is, hogy március 14-én és 15-én 10 órától 16 óráig a nemzeti ünnephez kapcsolódó programokkal és tematikus tárlatvezetésekkel várják a családokat a Magyar Nemzeti Múzeumban. A Nyitott Parlament program keretében az érdeklődők március 15-én 15 órától 18 óráig ingyenesen tekinthetik meg az Országházban a Díszlépcsőházat, a Kupolacsarnokot, valamint a Szent Koronát - hívta fel a figyelmet.
Kovács Zoltán beszámolt arról is, hogy a nemzeti ünnep előestéjén és napján 17 óra 30 perctől 23 óráig a Magyar Nemzeti Múzeum épületének homlokzatát fényfestés díszíti majd.
Ünnepeljük együtt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseit!
- írta az államtitkár.
Forrás: MTI / Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

Magyar Péter bejelentette, Sulyok Tamás őt bízza meg kormányalakítással

Orbán Viktorral és Semjén Zsolttal egyeztetett a köztársasági elnök

Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze

Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

Orbán Viktor megszólalt a választási vereség után

Vucsics keményen visszaszólt Magyar Péternek, a megszólalása kapcsán az ostobaság szó jutott eszébe

Vance: Orbán Viktor Amerika szövetségese – „nem volt hiábavaló kiállni mellette”

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők

Nemzetközi visszhang: a hírek élén a magyarországi választás eredménye

98,94 százalékos a feldolgozottság, így alakultak a választási eredmények

Orbán Viktor: Mi soha nem adjuk fel!