
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Kocsis Máté úgy fogalmazott: "a baloldali propagandasajtó által felkapott Szabó Bence rendőr azt kifogásolja, ami a világ legtermészetesebb dolga: a titkosszolgálatok kémelhárítási feladatokat látnak el."
Rendre elhallgatják, hogy a Tisza Pártban dolgozó informatikusokat az ukránok képezték ki, és az ukrán nagykövetséggel tartottak kapcsolatot. Beszervezett emberek - tette hozzá.
A kormánypárti politikus szerint "ők már jóval a Tisza Párt megalakulása előtt a szolgálatok látóterében voltak, minden bizonnyal már ukrán beszervezettként csatlakoztak Magyar Péterékhez".
Valójában az lett volna a bűn, ha a magyar titkosszolgálatok nem foglalkoznak velük
- írta.
Kocsis Máté bejegyzése szerint a rendőr ebből a kémelhárítási ügyből akar politikai ügyet csinálni a Tisza érdekében, és "kamu összeesküvés-elméleteket gyárt, miközben nem ismeri a kémelhárítás világát".
A riasztó az, hogy ilyen kiterjedt műveleti tevékenységet folytatnak az ukránok Magyarországon. Erről beszélünk jó ideje
- fogalmazott.
Hangsúlyozta: meg kell védeni Magyarország biztonságát, és nem azokat támadni, akik ezt a munkát elvégzik!
A rendőrt Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke "Cattani felügyelőnek" nevezi, és természetesen ajnározza - írta Kocsis Máté, aki érdekesnek nevezte, hogy a magyar "Cattani felügyelőt" különösebben nem zavarja a Tisza Párt elnökének és alelnökének, Radnai Márknak a drogfogyasztása. Pedig az tényleg rendőrségi hatáskör lenne - zárta bejegyzését.
Kocsis Máté hozzászólásként azt írta: "a drog mellékhatása lehet, hogy ilyen sztorikkal állnak elő". "17 nap és kirakjuk őket ukránostól-mindenestől."
Forrás: MTI / Nyitókép: Magyar Péter Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár