
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Felborítónak nevezte Orbán Balázs azt, ami a Mandiner cikkében jelent meg, miszerint egy kiszivárgott hangfelvételből derül ki Panyi Szabolccsal kapcsolatban. A miniszterelnök politikai igazgatója a közösségi oldalán arról írt, hogy az újságíró külföldi titkosszolgálatokkal működik együtt.
A bejegyzés szerint a felvételből az derül ki, hogy Panyi Szabolcs „külföldi titkosszolgálatokkal működik együtt”, és ezek segítségével hallgatták le a magyar külügyminisztert.
Orbán Balázs azt írta, hogy az ügy „egészen felháborító”, majd hozzátette: a felvétel alapján az is kiderül, hogy az újságíró kapcsolatban áll Orbán Anitával, a Tisza Párt külügyminiszter-jelöltjével. A politikai igazgató állítása szerint Panyi Szabolcs és Orbán Anita „szorosan dolgoznak együtt”, és korábban az újságíró a politikus kampánycsapatának is tagja volt. Orbán Balázs szerint, ha Orbán Anita lenne Magyarország külügyminisztere, akkor Panyi Szabolcs „bármilyen külügyi információhoz hozzáférhetne”.
Ezt nem fogjuk hagyni, Magyarországnak nem ukránpárti, hanem nemzeti kormányra van szüksége!
– fogalmazott Orbán Balázs.
Nyitókép: MTI/Kovács Márton

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár