
Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

A magyar emberek újra egyértelmű üzenetet küldtek Brüsszelnek és a magyar baloldalnak, hogy nem kívánnak belekeveredni semmilyen háborúba, nem kívánnak sem fegyvereket, sem katonákat küldeni a frontvonalra, ráadásul elegük van a gyűlölködésből. A március 15-i Békemenet lesz a negyedik az orosz–ukrán háború kitörése óta, ugyanakkor a legnagyobb demonstráció, amit valaha szerveztek Magyarországon. Ugyanis az országgyűlési választások előtt a nemzeti ünnepünkön ismét utcára vonulnak a patrióta-jobboldali szimpatizánsok.

A háborús fenyegetés továbbra is fennáll, azonban a Békemeneten nemcsak erre, hanem az ukrán zsarolásra is nemet mondhatnak a polgárok. Az utóbbi hetek történései megmutatták: most mindennél fontosabb, hogy a magyarok hallassák a hangjukat. Mint ismert,
Ám nemcsak a háború jelentette veszélyek miatt fontos a mostani Békemenet, ugyanis egyre inkább eldurvul a politikai közbeszéd a választási kampány közepette:
A történtekről készült felvételt maga az akcióban részt vevő férfi, Wunderlich Dániel, a Thanos Plein márka alapítója tette közzé a saját közösségi oldalán.
Hol van az 1,7 milliárd?
– ordította az idős aktivisták fülébe, majd büszkén azt írta: a fiatal aktivisták sem tudtak felelni a kérdésére.
A tiszás agresszivitással kapcsolatban megszólalt Orbán Viktor is. A kormányfő a digitális polgári körök debreceni háborúellenes gyűlésén elmondott beszédében úgy fogalmazott:
Ez a választás arról szól, hogy gyűlöletre vagy szeretetre építsük-e a jövőnket.
A miniszterelnök kijelentette, a Fidesz közössége, amelyben egyszerre van jelen a haza, a család és az egymás iránt érzett szeretet, egy szeretetközösség. A másik oldalon is sokan vannak, de az egy gyűlöletközösség, és gyűlöletre nem lehet nemzetet, országot és jövőt építeni.
Míg a közösségi oldalán mindenkit arra biztatott, hogy minél többen vegyenek részt a Békemeneten, aminek a végállomása a Kossuth téren lesz, ahol a március 15-i állami ünnepséget rendezik. Orbán Viktor itt mond beszédet 13 órától.
Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

Orbán Viktor megszólalt a választási vereség után

Vucsics keményen visszaszólt Magyar Péternek, a megszólalása kapcsán az ostobaság szó jutott eszébe

Vance: Orbán Viktor Amerika szövetségese – „nem volt hiábavaló kiállni mellette”

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők

Nemzetközi visszhang: a hírek élén a magyarországi választás eredménye

98,94 százalékos a feldolgozottság, így alakultak a választási eredmények

Orbán Viktor: Mi soha nem adjuk fel!

Orbán Viktor: Gratuláltam a Tisza Pártnak

Gratulált ellenfelének Navracsics Tibor

Sulyok Tamás: Következzen a nyugodt hangvételű párbeszéd!