
A kormány döntött a védett üzemanyagár fenntartásáról

Amint arról a Tények.hu korábban beszámolt, Szentendrén rálőttek egy aláírást gyűjtő fideszes aktivistára. Vitályos Eszter kormányszóvivő Facebook-oldalára feltöltött videóban a megfenyegetett önkéntes telefonon elmesélte, hogy egy lakásnál csengetett be, amikor az eset történt.
Amikor megnyomtam a csengőt, bemutatkoztam, és mondtam, hogy dr. Vitályos Eszternek gyűjtünk aláírást
– kezdte az érintett. Elmondása szerint a lakásból azt kérték, hogy várjon egy pillanatot.
Azután kihajolt az ablakon egy gázriasztó pisztollyal, rámlőtt, én pedig elszaladtam
– idézte fel a történteket. A kormányszóvivő megkérdezte tőle, történt-e sérülés.
Semmi bántódásod nem esett ugye? Semmi bajod nem történt azon kívül, hogy gondolom halálra rémültél
– hangzott el a videóban.
Az önkéntes megerősítette, hogy nem sérült meg, de a történtek természetesen nagyon megijesztették. A beszélgetés végén Vitályos Eszter arra kérte, hogy mindenképpen tegyen rendőrségi feljelentést az ügyben.
A kormányszóvivő a történteket megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak nevezte posztjában, és úgy fogalmazott: ,,Ez a Tiszás gyűlöletkeltés következménye.”
A politikai erőszaknak nincs helye Magyarországon. Eddig és ne tovább! Kiállunk az aktivistánk mellett és elvárjuk, hogy minden politikai szereplő azonnal hagyjon fel a gyűlöletkeltéssel
- jelentette ki Vitályos Eszter.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

A kormány döntött a védett üzemanyagár fenntartásáról

Vérfürdőt rendezett az osztályteremben egy gimnáziumi késelő, ketten meghaltak

Öt választókerületben változhat a végeredmény, most számolják a szavazatokat

Magyar Péter: marad az üzemanyagoknál a védett ár az új kormány megalakulása után is

Orbán Viktor: a jobboldali közösség teljes megújítására van szükség

Rendkívüli interjút ad Orbán Viktor

Lezárt állapotban találta a külképviseleti urnákat az NVB

Megérkeztek a külképviseleti urnák, megkezdődhet a szavazatok szétválogatása

Magyar Péter bejelentette, Sulyok Tamás őt bízza meg kormányalakítással

Orbán Viktorral és Semjén Zsolttal egyeztetett a köztársasági elnök

Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze

Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat