
Orbán Viktor: olyan kormányt válasszanak, amelyik nemet tud mondani a háborúra

Gyakran elhangzik az ellenzéki véleményformálóktól a Tisza Pártot támogató sajtó különböző felületein, műsoraiban, hogy Magyar Péterről minden botrány lepereg, „teflonpolitikusnak” is szokták emiatt nevezni. Most ezt a mítoszt zúzta porrá éppen az a közvélemény-kutató, aki egyébként közel áll a Tisza Párthoz. Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont vezetője a Telex keddi podcast műsorában azt mondta:
Magyar Péternek óriási az elutasítottsága a Fideszen belül és a pártnélküliek között is jelentős az elutasítottsága.
Az elemző ezzel is igyekezett alátámasztani azt a megállapítását, hogy az ellenzéki tévhittel ellentétben egyáltalán nem hatástalan a Tisza-elnök karakterének és kínos ügyeinek bemutatása.
Róna nem először árnyalja azt a narratívát, amit esélyesség-menedzsmentnek neveznek és amellyel másfél éve építik a baloldali közvélemény-kutatók azt, hogy Magyar Péterék élvezik már a társadalom többségének támogatását.
A Magyar Nemzet többször beszámolt a manipulációs kerekasztal tevékenységéről, ugyanakkor az sem ritka, hogy éppen ezek a szereplők cáfolják egyes nyilatkozataikban a saját kutatási eredményeiket. Közülük is Róna Dániel az, aki talán a legtöbbször magyarázta el, hogy a Tisza javára mért olykor 15-20 százalékos előny a Fidesszel szemben nem a valóságot tükrözi.
– Simán el tudom képzelni, hogy a Fidesz nyer, nem lenne óriási meglepetés
– jelentette ki a 21 Kutatóközpont vezetője a Válasz Online podcast műsorában február elején. Róna Dániel a műsorban Mráz Ágoston Sámuellel, a Nézőpont Intézet vezetőjével vitázott és többször elmondta, hogy bár valamivel nagyobb esélyét látja a Tisza győzelmének, de bizonytalan a végeredményben.
– fogalmazott Róna.
Február végén a Telex egyik műsorában ismét hűteni próbálta az ellenzéki tábor lelkesedését, amikor azt mondta, hogy a választás egyáltalán nem lefutott, és nem ért egyet azokkal, akik a Tisza Párt előnyét behozhatatlannak tartják. Úgy vélte, a választani tudók körében mért 13 százalékpontos különbség, figyelembe véve a hibahatárt és a Fidesz a választási helyzet jellegéből fakadó nagyjából 5 százalékpontos előnyét, még megfordítható.
Akkor arról is beszélt Róna, hogy a Fidesznek hatalmas intézményi és erőforrásbeli előnyei vannak a mozgósításban, amivel a Tisza Párt nem rendelkezik.
A kutató szerint a mozgósításban verhetetlenek a kormánypártok.
Nyitókép: Facebook

Orbán Viktor: olyan kormányt válasszanak, amelyik nemet tud mondani a háborúra

Orbán Viktor az országjárás egri állomásán: Nyugat-Európa Ukrajna miatt szenved, Magyarországot kívül kell tartani a háborúból

Hatalmas ováció fogadta Orbán Viktort

Dér Heni lélegzetelállító produkcióval nyitotta meg az egri nagygyűlést - Videó

Elképesztő tömeg köszöntötte Orbán Viktort Egerben - Fotók

A Fidesz lendületben, a Tisza megfáradt, állítja az elemző - Videó

Orbán Viktor: Kaposvár után ma Egerben folytatjuk az országjárást - Videó

Nem bírt a vérével Kéri László: azt szeretné, ha Orbán helyett Zelenszkij vezetné Magyarországot (VIDEÓ)

Sokkoló áremelkedés Nyugat-Európában – ezt eresztené rá a tiszás Tarr Zoltán a magyar autósokra

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: nem katonai, hanem diplomáciai megoldás kell a háború lezárásához

Orbán Viktor üzent Zelenszkijnek: Ha nincs olaj, nincs pénz + videó

Menczer Tamás: A budakörnyéki kábítószer-kereskedőknek kampó