
Szijjártó: ha Donald Trumpon múlna, béke lenne, ha viszont Brüsszelen múlik, akkor háború lesz

Az Európát ma sakkban tartó háború éppen négy éve, 2022. február 24-én kezdődött. Mark Rutte NATO-főtitkár Brüsszelben hangsúlyozta: a szövetség továbbra is kiáll Ukrajna mellett, és a kezdetek óta támogatja is. A NATO a kezdetektől Ukrajna mellett állt. Ma is önök mellett állunk, és a jövő kihívásai során is kitartunk – fogalmazott, majd hozzátette, elengedhetetlen, hogy Ukrajna továbbra is megkapja a szükséges katonai, pénzügyi és humanitárius támogatást.
Mark Rutte a katonai segítségnyújtást létfontosságúnak nevezte, ugyanakkor hozzátette: Ukrajnának többre van szüksége:
A NATO főtitkára arra is felszólította a tagállamokat, hogy tegyenek kötelezettségvállalásokat az Ukrajnában megteremtendő béke biztosítására a harcok lezárultát követően.
Amikor a harcok végül véget érnek, a békének tartósnak kell maradnia
– hangsúlyozta, és hozzátette: ehhez erős ukrán fegyveres erőkre van szükség, amelyek képesek az elrettentésre és az ország megvédésére, valamint hatékony biztonsági garanciákra Ukrajna partnerei – Európa, Kanada és az Egyesült Államok – részéről.
Az ukránok melletti kiállás véget a NATO egy videót tett közzé saját hivatalos közösségi oldalán, melyben kiemelte, Ukrajnát mindenben támogatni kell.
Nyitókép: Mark Rutte X-oldala

Szijjártó: ha Donald Trumpon múlna, béke lenne, ha viszont Brüsszelen múlik, akkor háború lesz

Itt az újabb bizonyíték a Kijev-Brüsszel-Tisza összejátszásra

Menczer: Így buktak le az ukránok!

Ukrajna orosz olajjal történő zsarolását is támogatja a Tisza

Orbán Balázs: Európa energiaválsággal és tartós árnyomással fizet a háborúért

Orbán Balázs: Magyar Péter és a Tisza Párt a Magyarországot zsaroló Kijev oldalán áll

A Tiszának kampányoló Gelencsér Ferenc képviselő Kijevbe utazott

Dömötör: Ha tovább küldik a milliárdokat, még több koporsóra lesz szükség

Orbán Viktor levele az Európai Tanács elnökének: nincsenek technikai akadályai, hogy újrainduljon az olajszállítás Magyarország felé

Hidvéghi: ki kell állnia a magyaroknak a "Brüsszel-Ukrajna-Tisza-paktum" ellen!

Kaja Kallas magyar és szlovák katonákat küldene Ukrajnába

Negyedik éve tart a borzalom, az orosz–ukrán háború, amelyben százezrek haltak és sebesültek meg