2026. február 27. péntek, Ákos, Bátor
11°C Budapest

A Medián segítségével építik fel a tiszás hazugságot

Magyar Péter és a Tisza minden módszerrel megpróbálja megzavarni a magyar választópolgárokat
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője csütörtöki videójában leleplezte mikénthozzák helyzetbe a Tiszát egyes közvélemény-kutató cégek. Az elemzőnek olyan dokumentum került a birtokába, amely egyértelműen bizonyítja, hogy a Medián manipulálta a januári közvélemény-kutatási adatait, ezzel kampányolva a Tisza Pártnak. Azóta számos szakértő és politikus mondta ki, lelepleződött a tiszás hazugságáradat.
2026. február 27., péntek 12:34
Vágólapra másolva!

Deák Dániel a saját közösségi oldalán nyilvánosságra hozott felvételen egy táblázatra hivatkozva arról beszélt, hogy a kutatócég januárban nem a valós mérési eredményeit hozta nyilvánosságra. Emlékeztetett: a Medián akkor azt publikálta, hogy a teljes népességen belül a Tisza Párt 40, míg a Fidesz 33 százalékon áll. A birtokába került belső dokumentum azonban 36–36 százalékos eredményt mutat mindkét párt esetében arra a kérdésre, hogy „ha most vasárnap lennének a választások, melyik párt listájára szavazna?”.

Magyar Péter és a Tisza nagy előnye csak a Medián által meghamisított adatokban létezik
Magyar Péter és a Tisza nagy előnye csak a Medián által meghamisított adatokban létezik
Fotó: MTI Fotószerkesztőség/Bruzák Noémi

A Medián a Tisza Pártnak kampányol

Kiderült, hogy úgy csalnak a közvélemény-kutatásokkal, mint senki. A Medián hitelessége teljesen megszűnt – közölte Bohár Dániel. A riporter megosztott egy felvételt, amelyen egy telexes szakértő arról beszél, „hogy ha a fele igaz, amit a Medián számai mutatnak, akkor is bajban van a Fidesz kampánya”. Bohár Dániel közölte: 

  • nem a fele, 
  • hanem semmi nem igaz belőle, 
  • tegnap a Medián lebukott.

Kiderült, hogy úgy csalnak a közvélemény-kutatásokkal, mint senki, a Medián hitelessége teljesen megszűnt – emlékeztetett.

Dömötör Csaba szerint nemzetközi hatása is van a Medián csalásának

Ha a Medián hamis közvéleménykutatási adatokat közölt a Tisza rengeteg utcahosszas előnyéről, az nem csupán kellemetlen. Az nem csupán azt szolgálhatta, hogy a kisebb baloldali pártokat kiszorítsa a versenyből – hívta fel a figyelmet  Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője.

Van ennek egy nemzetközi vonatkozása is. Szokásos és bevett jelenség, hogy a nemzetközi liberális fősodratú média rendre nagy előnyt jósol a mindenkori baloldali ellenzéki jelöltnek. Így aztán, amikor 

  • a Fidesz nyeri a választást, 
  • könnyebb azzal hergelni az európai közvéleményt, 
  • hogy a választások nem voltak demokratikusak.

Az ilyen félrevezető kampányokkal könnyebb hangulatot ágyazni a különböző nyomásgyakorló eszközöknek, így a 7-es cikkes eljárásnak, vagy éppen az uniós források befagyasztásának is – emelte ki Dömötör Csaba. Példaként a The Guardian 2022-es cikkét hozta fel, amely a választások előtt pár héttel Márki-Zay Péter előnyéről írt Orbán Viktorral szemben. Aztán következett minden idők legnagyobb kétharmados Fidesz-győzelem.

Másban is hazudtak a tiszások, nemcsak a közvélemény-kuttási adatokban

A Századvég konferenciáján beszélgetett Szánthó Miklóssal, az Alapjogokért Központ főigazgatójával a Magyar Nemzet arról, hogy mi a kampány valódi tétje, miért nem jönnek ki a Tisza Párt számai, és miért kulcskérdés most a nemzeti petíció sikere. Magyar Péter hazugsággal vádolta meg a főigazgatót és az Alapjogokért Központot, hogy direkt kevesebb számot mond a Tisza valóságot tükröző adataihoz képest. Holott ott vannak feketén-fehéren a Nemzeti Választási Iroda adatai, miszerint 

  • Magyar Péterék 13 806 ajánlóívet vittek vissza, 
  • és így fizikai képtelenség lett volna 250 ezer, sőt 300 ezer aláírást gyűjteniük, 
  • ugyanis egy íven maximum 8 aláírás lehet.

– A Tisza Párt elnöke szombaton kamuzott egy hatalmasat, amikor diadalittasan bejelentette, hogy 250 ezer ajánlásnál járnak, miközben az Alapjogokért Központ által a Nemzeti Választási Irodától kikért hivatalos adatok alapján világosan látszik, hogy az aznap felvett ajánlóívek száma legfeljebb 110 ezer aláírás összegyűjtésére lehetett elegendő. Ez nem politikai vita kérdése, hanem egyszerű matematika. Ha egy íven maximum nyolc aláírás szerepelhet, akkor a visszavitt 13 806 ív mellett a 250–300 ezres szám egyszerűen nem jön ki. Ami történik, az a jól ismert kettős beszéd – állította Szánthó Miklós.

A főigazgató azt is kiemelte, a magyar–ukrán kapcsolatok romlása kapcsán felértékelődött a nemzeti petíció jelentősége. nemcsak kiötltötte, de régen visszaküldte az íveket, és erre hív fel mindenkit.

– Kijev és Brüsszel az elmúlt években mindent megtett azért, hogy Magyarországot belenyomja a háborús tengelybe. Hogyan lehet ebben a legerősebben fellépni? Úgy, ha a nemzeti petíciónak átütő sikere lesz. Ez adja a politikai hátországot a nemzetközi vitákhoz – állította Szánthó Miklós.

Szánthó Miklós szerint nagyon fontos, hogy az emberek kitöltsék és visszaküldjék a nemzeti petíció íveit
Szánthó Miklós szerint nagyon fontos, hogy az emberek kitöltsék és visszaküldjék a nemzeti petíció íveit
Fotó: Szánthó Miklós Facebook-oldala

A Medián lebukása a manipulációs kerekasztalt is végleg leleplezte

Végleg lerántotta a leplet a baloldali közvélemény-kutató cégek által, a közvélemény megtévesztésére létrehozott manipulációs kerekasztal működéséről a Medián valódi januári felmérésének nyilvánosságra kerülése. Kiderült, a Hann Endréék által publikált adatoknak semmi köze a valósághoz, azokat politikai célokból egyszerűen meghamisították. 

Mára egyértelműen kiderült, hogy egyes kutatóintézetek másfél éve már összehangoltan végzik a társadalom átverését, lényegében erre a célra hozták létre az úgynevezett manipulációs kerekasztalt. Ennek a társaságnak a tagjai, 

  • a 21 Kutatóközpont, 
  • a Medián, 
  • a Publicus, 
  • a Republikon, 
  • a Závecz Research 
  • és az Idea Intézet.

Ezek a cégek megkezdték a Tisza szisztematikus felülmérését azzal a céllal, hogy a választókkal elhitessék: Magyar Péterék toronymagas esélyesei a 2026-os országgyűlési választásoknak. A Magyar Nemzet összeszedte azokat az eseteket, mik egyértelműen igazolják a fentiek valóságtartamát.

Mi ebből most Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnökét, a Gyurcsány-kormány egykori SZDSZ-es államtitkárát emelnénk ki, aki 2025 elején, egymás után két műsorban is úgy nyilatkozott, hogy a felmérések nem feltétlen fedik a valóságot. Az ATV-ben nyilatkozott Horn Gábor, miután előtte közölt a Republikon egy friss kutatást, ami a Tisza Párt 7 százalékos előnyét mérte. Az intézet vezetője azonban cáfolta a saját kutatásukat. 

– Borzasztó nagy jelentősége van az országos hangulatnak. Ha a Tisza tényleg vezetne 8-10 százalékponttal, mint ahogy szerintem nem vezet, én döntetlen körüli eredményt látok, akkor mindegy lenne 

– hangsúlyozta Horn. Azt is megerősítette, hogy „a Fidesz őrzi a saját bástyáit erőteljesen, őrzi a szavazóit”.

A vallomással felérő mondatok a videón 7:14-től hangzanak el:

Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk