
Orbán Viktor az EU-csúcson: Nem hagyjuk magunkat fenyegetni, béke kell és alacsonyabb energiaárak

Dobrev Klára ismételten kimutatta a foga fehérjét, és a jelenleg 1 százalékosnak mért Demokratikus Koalíció vezetőjeként újfent nekitámadt a határontúli magyarságnak. Eddig tűrte Gulyás Gergely a baloldal megmentőjeként „tündöklő" politikus ámokfutását, és a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán fejtette ki a véleményét a DK legújabb tervéről.

Dobrev Klára, a DK elnöke szeretné elvenni a határon túli magyarok szavazati jogát. Úgy fogalmazott: a Fidesz teljesen tisztában van vele, hogy a határon túli szavazatok nélkül könnyen elveszítheti az országgyűlési választást. Elmondása szerint a baloldaliakkal együtt úgy vélik, hogy ami ma Magyarországon választási rendszer címen működik, "az minden, csak nem demokrácia". Ennek kapcsán bejelentette, hogy a Demokratikus Koalíció benyújtja
A Miniszterelnökséget vezető miniszter saját közösségi oldalán tette helyre Dobrevet, kijelentve, hogy a magyaroknak még a baloldalból is a legalja jutott.
A Demokratikus Koalíció a parlamentben folytatta a határontúli magyarok választójoga elleni hergelést – fogalmazott Gulyás Gergely, majd hozzátette:
a DK-t zavarja, ha egy kárpátaljai magyarnak szavazati joga van, de ha ugyanezt a honfitársunkat az utcáról erőszakkal elhurcolják, a frontra viszik, majd koporsóban tér haza, az ellen nincs kifogásuk
– zárta a bejegyzését a miniszter.
Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor az EU-csúcson: Nem hagyjuk magunkat fenyegetni, béke kell és alacsonyabb energiaárak

Gulyás: a Magyarországot érő ukrán fenyegetések új szakaszba léptek, a nemzeti petíció egy válaszlehetőség a fenyegetésekre

Magyar Péter megtalálta az állatkert eltűnt kacsáit

Orbán Balázs megmutatta, miért viszi csődbe Európát Ukrajna háborús támogatása

Egy győri anyuka üzent a választóknak - videóval

Orbán Viktor: a Tisza Párt brüsszeli kreálmány, amelyet Kijevből és Brüsszelből finanszíroznak

Megint lebuktak! Brüsszel titkolná Zelenszkij-tervet, mert az Orbán Viktort erősíti

Orbán Viktor válaszolt Zelenszkijnek: „Az EU-csatlakozás érdemalapú folyamat”

Két napon belül érkezik a nyugdíj és a plusz juttatás

Van ennél lejjebb? A háború áldozatain röhögő tiszások okoztak zavart a Lázárinfón

Ő az a neonáci ukrán, aki fenyegeti Magyarországot

Lázár János Győrben: Aki erőszakkal hallgattatna el másokat, az nem méltó a közképviseletre