
Orbán Viktor reagált Donald Trump támogató üzenetére

Deák Dániel szerint mindez rávilágít arra, hogy Orbán Viktor válaszlépése hatékony volt és elérte Brüsszel ingerküszöbét, valamint Brüsszelnek sokkal fontosabb Ukrajna ellátása, mint Magyarországé és Szlovákiáé, hiszen a két országba január óta nem érkezik kőolaj, emiatt mégsem hívtak össze rendkívüli ülést.
Összességében Magyarország és Szlovákia közös fellépése hatékonynak minősült; a jelek szerint megijedtek Brüsszelben, főleg annak fényében, hogy az áram- és gázellátás leállítását is kilátásba helyezte a két ország
– vélekedett.
A magyar kormány megállapította, hogy a kőolajvezeték újraindításának fizikai, műszaki akadálya nincs.
Kijev politikai okokból zsarolja Magyarországot, azért, hogy teljesítjük Ukrajna követeléseit.
Ez nyílt beavatkozás a magyar választásokba. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter élőben jelentkezett a kormány legfrissebb döntései után.
A Barátság kőolajvezetéken a kőolajszállítás Magyarország irányába január 27-én leállt. Az azóta megtett ukrán ígéretek és hitegetések dacára Ukrajna nem indította újra a szállítást a Barátság kőolajvezetéken. Megállapítottuk, hogy a rendelkezésre álló egybehangzó és helyszínről származó információink alapján minden műszaki, minden fizikai és minden technikai feltétel adott ahhoz, hogy a Barátság kőolajvezetéken az olajszállítás Magyarország irányába újrainduljon
– mondta a miniszter.
Fotó: MTI/Máthé István

Orbán Viktor reagált Donald Trump támogató üzenetére

"Mi kormányzunk, ti lóbáltok” – így reagált a péntek esti koncertre Menczer Tamás

Gyújtogattak, rongáltak, tomboltak a tiszások a Rendszerbontó Nagykoncert után

Lebuktak Magyar Péter szervezett provokátorai - videó

1 millió kézfogásra fel – különleges országjárásra indul Orbán Viktor

Cicanacis transzi vizelte oldalba a Fidesz székházat - Fotók

A Hősök terén mutogatta a heréjét egy tiszás rapper, botrányba fulladt Puzsér Róbert rendezvénye

Orbán Viktor: Mi vagyunk a hangos többség, hajrá, Fidesz!

Megint a rezsicsökkentést támadja, és az eltörlését követeli Magyar Péter energetikai szakértője

A Fidesz egyre több, a Tiszához köthető választási visszaélésről kap bejelentést

A Fidesz fog kormányt alakítani, bukta lesz a Tiszának! – szögezte le Orbán Balázs egy amerikai kutatás alapján

Szijjártó Péter: csak a nemzeti kormány képes kimaradni a háborúból