
Orbán Viktor az országjárás egri állomásán: Nyugat-Európa Ukrajna miatt szenved, Magyarországot kívül kell tartani a háborúból

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy újabb magyar halálos áldozata van az ukrajnai kényszersorozásnak, írta meg az MTI.
A beregszászi járásban egy magyar embert kényszerrel elvittek az utcáról, be akarták sorozni, de a kiképzőközpontban már rosszul lett, tekintettel arra, hogy szívbeteg volt, és sajnos el is hunyt
- folytatta.
Természetesen a részvétnyilvánításon túl az áldozat családjának minden támogatást megadunk
- szögezte le.
Ukrajnában folyamatos a kényszersorozás, gyakorlatilag nyílt embervadászat zajlik az utcákon
- tette hozzá.
Szijjártó Péter ennek kapcsán kiemelte, hogy itt az ideje véget vetni a háborúnak, a háborút szító brüsszeli politikának, és itt az ideje, hogy a nemzetközi közösség végre fellépjen az ukránok nagyon durva, nyílt embervadászata ellen, itt az ideje, hogy a nemzetközi közösség fellépjen az ukrán kényszersorozásokkal szemben.
Illetve úgy vélekedett, hogy hiába zajlik már négy éve háború Ukrajnában, Brüsszel az amerikai békeerőfeszítések ellenére tovább szítja a feszültséget.
Több százmilliárd eurót akarnak odaadni az ukránoknak, még több fegyvert akarnak adni, meg akarják hosszabbítani ezt a háborút, pedig ez a háború minden nap szenvedéssel, minden nap tragédiákkal, minden nap halálesetekkel jár
- mondta.
Béke kell, véget kell vetni a háborúnak, Magyarország kormánya támogatja a békeerőfeszítéseket. Amíg ezek nem sikeresek, addig is nekünk ebből a háborúból ki kell maradnunk
- összegzett.
Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Orbán Viktor az országjárás egri állomásán: Nyugat-Európa Ukrajna miatt szenved, Magyarországot kívül kell tartani a háborúból

Hatalmas ováció fogadta Orbán Viktort

Dér Heni lélegzetelállító produkcióval nyitotta meg az egri nagygyűlést - Videó

Elképesztő tömeg köszöntötte Orbán Viktort Egerben - Fotók

A Fidesz lendületben, a Tisza megfáradt, állítja az elemző - Videó

Orbán Viktor: Kaposvár után ma Egerben folytatjuk az országjárást - Videó

Nem bírt a vérével Kéri László: azt szeretné, ha Orbán helyett Zelenszkij vezetné Magyarországot (VIDEÓ)

Sokkoló áremelkedés Nyugat-Európában – ezt eresztené rá a tiszás Tarr Zoltán a magyar autósokra

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: nem katonai, hanem diplomáciai megoldás kell a háború lezárásához

Orbán Viktor üzent Zelenszkijnek: Ha nincs olaj, nincs pénz + videó

Szijjártó Péter: Elég a színházból, még a mai napon indítsák újra a Barátság kőolajvezetéket!

Menczer Tamás: A budakörnyéki kábítószer-kereskedőknek kampó