
Menczer Tamás egy lépésből mattot adott a tiszás ellenfelének

A miniszter a közleményben azt írta: a helyi és helyközi szolgálati helyre történő utazás költségeinek megtérítése nettó 100 százalékra emelkedett, lehetővé vált a vármegyebérlet és az országbérlet elszámolása mind a helyi, mind a helyközi utazások esetében, a gépjárművel történő közlekedés költségtérítése pedig kilométerenként 30 forintra nőtt.
Hozzátette, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári tagsággal rendelkezők esetében a munkáltatói hozzájárulás összege a duplájára emelkedett, személyenként havi bruttó 14 200 forintra.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf tájékoztatása szerint kedvezően módosultak a 10 év alatti gyermekek után járó SZÉP-kártya-juttatás jogosultsági szabályai is. Ettől az évtől kezdve a tartós külföldi szolgálat időtartama alatt, valamint év közbeni jogviszony létesítése vagy megszűnése esetén is teljes összegben jár a juttatás, így az érintettek gyermekenként évente egyszer nettó 39 063 forint SZÉP-kártya-juttatásra jogosultak.
A miniszter kiemelte, hogy a külföldi katonai missziókban szolgáló katonák és honvédelmi alkalmazottak külszolgálati ellátmánya 10 százalékkal nőtt.
A lakhatást segítő támogatások körében a pályázat alapján nyújtható törlesztési támogatás maximális összege bruttó 1 millió forintra nő, a lakhatási hozzájárulás eléri a bruttó 750 ezer forintot, míg a vásárlási és építési célú munkáltatói kölcsön maximálisan adható összege bruttó 10 millió forintra emelkedett - tette hozzá.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte továbbá, hogy 2026-tól a nyugállományúakról való gondoskodás keretében az idősotthoni elhelyezéshez nyújtott honvédségi támogatás maximális összege több mint a duplájára, 5 millió forintra nőtt.
A nyitókép illusztráció (MTI)

Menczer Tamás egy lépésből mattot adott a tiszás ellenfelének

Az ultraliberális Hajós András szerint is Orbán Viktornak van igaza + videó

Migrációs paktum, háborús politika, ukrán EU-tagság, rezsicsökkentés megszüntetése – ezt támogatta a Tisza Párt Brüsszelben az elmúlt években

Hétfőn érkezik a megemelt nyugdíj, februárban pedig még magasabb összegre lehet számítani

Magyar Péter a végét járja, egyik legfőbb támogatója is a Fidesz győzelméről beszél

Az embereket nem a domainfoglalók érdeklik, hanem a biztonságuk

Borította a bilit Hajós András: ilyen az, amikor nem beszélhet őszintén a véleményéről a liberálisok között - Videó

Nézőpont Intézet: Egyre valószínűbb a Fidesz-győzelem

Egyre valószínűbb a Fidesz-győzelem, befagyott a Tisza Párt

Mráz Ágoston Sámuel: Nem indul jól a választási év a Tiszának

Takács Péter: 2025-ben is folytattuk az egészségügyben megkezdett munkát

Gulyás Gergely: Szánalmas baloldali bohóckodás a Tisza védjegy-bejelentése