
Rendkívüli támogatásról döntött a kormány, itt a bejelentés

A miniszterelnök felszólalása zárja a digitális polgári körök (DPK) országjárásának a hatvani állomását. Orbán Viktor várhatóan szót ejt a hét fontos bel- és külpolitikai történéseiről is. A rendezvényre már megérkezett a kormányfő, aki a szokások szerint előbb beszédet mond a gyűlésen és válaszol a kérdésekre.

A múlt héten Kaposváron rendezték a DPK háborúellenes gyűlését, ahol a miniszterelnök nem hagyományos beszédet tartott, hanem közvetlenül a közönség kérdéseire válaszolt. Emellett bemutatta a kormány által indított nemzeti petíció kérdéseit.
Ezt a három felvetést tartalmazza a kormány által indított nemzeti petíció, amivel a magyarok nemet mondhatnak az orosz–ukrán háború további finanszírozására, illetve arra is, hogy az ukrán állam működését a következő tíz évben velünk fizettessék meg. Emellett nemet mondhatunk a rezsiárak háború miatti emelésére is.
Ukrajnának kívül kell maradnia az Európai Unión, beengedni őket életveszély és Magyarország számára folyamatos háborús veszélyt jelent
– tette hozzá.
Hivatalos közösségi oldalán legújabb bejegyzésében jelezte, már megérkezett Hatvanba, ahol nem számít provokációra, mert itt béke van.
Ez Hatvan, itthon vagyunk
– jelentette ki a kormányfő.
Nyitókép: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

Rendkívüli támogatásról döntött a kormány, itt a bejelentés

Nácizmus után rasszizmus a Tiszában? A debreceni képviselőjelölt-jelölt diszkójában rejtegették a romagyilkosság fegyvereit

Apáti Bence: a Meta beavatkozik a magyar választásokba

Menczer Tamás: Elfogadhatatlan a Kutyapárt droglegalizációs terve

Magyar Péter az összeomlás szélén, egyre nagyobb őrültségekkel traktálja a híveit

Baloldali elemző: a Fidesz kampánya lendületet vett, míg a Tisza kifulladóban

Kaposvár és Eger is a béke és Orbán Viktor mellett áll, most Dunaújvároson a sor

Orbán Viktor: Egy új korszakban élünk

Ukránpárti cenzor korlátozza a tartalmakat a Facebookon

Orbán Viktor: Baj van a toronyban odaát, a tiszásokat már megérintette a vereség szele

Orbán Viktor: Ha nem a nemzeti kormány marad, kifosztanák a magyar családokat

Szijjártó Péter: az olcsó orosz kőolaj nélkül háromszorosára emelkedne a családok rezsiszámlája