
Rendkívüli támogatásról döntött a kormány, itt a bejelentés

Ezen a héten több dolog is történt, ami aktualitást ad a hatvani háborúellenes gyűlésnek – írta Deák Dániel a közösségi oldalán. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte, hogy Brüsszelben döntöttek az olcsó orosz gáz uniós betiltásáról. Emellett bejelentették az 1500 milliárd dolláros, a magyar családokra súlyos adóterheket jelentő ukrán jóléti terv előkészítését.
Orbán Viktor elindította az ez ellen tiltakozó nemzeti petíciót, de ugyancsak ezen a héten derült ki az is, hogy Orbán Anita, a Tisza Párt külügyminiszter-jelöltje Ukrajna uniós tagságát és NATO-csatlakozását is támogatja.
Mindezek fényében komoly erődemonstrációnak számít, hogy Orbán Viktor ma telt ház előtt tart gyűlést, ahol világossá teszi a patrióták álláspontját ezekben a kérdésekben, továbbá válaszol a nézői kérdésekre
– fogalmazott a szakértő.
Jelezte, hogy várhatóan a térség meghatározó közéleti szereplői és politikai vezetői is megjelennek a gyűlésen. Továbbá felszólalnak, akik a helyiek bizalmát kérik a választáson, így a mostani eseménynek a mozgósításban is kiemelt jelentősége van.
Ahogy közeledünk a választáshoz, egyre világosabbá válik annak a tétje: míg a Fidesz a magyar érdeket képviselve szembeszáll Brüsszel háborús terveivel, addig a Tisza egyre nyíltabban beáll a globalista álláspont mögé. A két legújabb igazolása is ellenzi az orosz energiát, Orbán Anita pedig nyíltan kimondta, hogy nem vétózna Brüsszelben, nem akar bot lenni a küllők között
– tette hozzá.
Deák Dániel emlékeztetett, hogy Magyar Péter a tavalyi ígéretével ellentétben most hétvégén sem követi Orbán Viktort, hiszen amikor még próbálkozott, kínosan kevesen jelentek meg a rendezvényén, így elkerülve a további kudarcot, inkább már nem szervez országjáró eseményeket.
Nyitókép: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

Rendkívüli támogatásról döntött a kormány, itt a bejelentés

Nácizmus után rasszizmus a Tiszában? A debreceni képviselőjelölt-jelölt diszkójában rejtegették a romagyilkosság fegyvereit

Apáti Bence: a Meta beavatkozik a magyar választásokba

Menczer Tamás: Elfogadhatatlan a Kutyapárt droglegalizációs terve

Magyar Péter az összeomlás szélén, egyre nagyobb őrültségekkel traktálja a híveit

Baloldali elemző: a Fidesz kampánya lendületet vett, míg a Tisza kifulladóban

Kaposvár és Eger is a béke és Orbán Viktor mellett áll, most Dunaújvároson a sor

Orbán Viktor: Egy új korszakban élünk

Ukránpárti cenzor korlátozza a tartalmakat a Facebookon

Orbán Viktor: Baj van a toronyban odaát, a tiszásokat már megérintette a vereség szele

Orbán Viktor: Ha nem a nemzeti kormány marad, kifosztanák a magyar családokat

Szijjártó Péter: az olcsó orosz kőolaj nélkül háromszorosára emelkedne a családok rezsiszámlája