2026. január 17. szombat, Antal, Antónia
3°C Budapest

Komoly kiállás érkezett Lengyelországból Orbán Viktor és Magyarország mellett – vezető lengyel politikusok mondtak köszönetet

Komoly kiállás érkezett Lengyelországból Orbán Viktor és Magyarország mellett – vezető lengyel politikusok mondtak köszönetet
Orbán Viktor több lengyel politikus szerint is olyan ügy mellett állt ki, amely túlmutat a napi politikán.
2026. január 17., szombat 11:51
Vágólapra másolva!

Mariusz Błaszczak, a Jog és Igazságosság parlamenti frakcióvezetője közösségi oldalán megjelent bejegyzésében az európai politika jelenlegi állapotáról írt. Megfogalmazása szerint jelenleg olyan időszakot él Európa, amikor a közélet gyakran felelősség nélküli, üres retorikába fullad, ezért különösen fontosnak tartja azokat a hangokat, amelyek egy valódi, szuverenitásra és a polgárok jólétére törekvő államközösség felépítéséhez járulnak hozzá - taglalta a Mandiner.

Bejegyzésében Błaszczak köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek, amiért felismerte a Donald Tusk jelenlegi kormányához köthető jogellenes cselekményekkel kapcsolatos problémákat.


A politikus kiemelte azt a döntést is, amelynek értelmében Magyarország jogi segítséget nyújt többek között Zbigniew Ziobro, Lengyelország korábbi igazságügyi minisztere számára, aki megítélése szerint ma nem számíthat tisztességes eljárásra hazájában. Mariusz Błaszczak úgy fogalmazott, hogy ez a lépés világos üzenetet hordoz a nemzetközi politikában, miszerint az igazság oldalára akkor is lehet és kell állni, ha az kényelmetlen. 

Értelmezése szerint Orbán Viktor döntése olyan elvi kiállást jelent, amely ritka az európai politikában, ugyanakkor elengedhetetlen a szuverén nemzetállamok együttműködéséhez. A PiS frakcióvezetőjéhez hasonlóan mindezért Beata Szydło, korábbi kormányfő is köszönetet mondott Orbán Viktornak.

Nyitókép: MTI

 

 

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk