
Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Kocsis Máté állítása szerint a Tisza Párt képviselői „gyáván megfutamodnak” a parlamenti szavazástól, miközben – sajátos módon – az Európai Bizottság elnöke mellé állnak a gazdákkal szemben. A frakcióvezető hangsúlyozta: szerinte a helyzet egyszerű lenne, „csak be kellene menni szavazni”.
Kocsis Máté azt is kifogásolta, hogy Magyar Péter szerinte nem a valódi okokról beszél, hanem saját magának kedvező narratívát próbál kialakítani. Úgy fogalmazott, rég hallott olyan „szánalmas dumát”, mint amit – állítása szerint – Magyar Péter előadott, miközben szerinte mindössze annyi lenne a feladata, hogy a magyar gazdák mellé álljon.
A Fidesz frakcióvezetője utalt arra is, hogy Magyar Pétert korábban kétszínűséggel szembesítették, ami szerinte hozzájárulhat jelenlegi viselkedéséhez. Kocsis Máté szerint Magyar Péter nem meri megszavazni az Európai Bizottság elnökével szembeni bizalmatlansági indítványt, ugyanakkor a magyar gazdákat bírálja az interneten.
Bejegyzését Kocsis Máté azzal zárta, hogy szerinte a választók április 12-én mondhatnak majd véleményt Magyar Péterről, hozzátéve: „már csak 80 nap van hátra”.

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter