
Orbán Viktor: jövőt csak mi tudunk építeni, mert mi rendíthetetlenül hiszünk a szeretet és összefogás erejében

Hadházy Ákos új év első napján megsértett több száz tudóst, mérnököt, amikor kisszerű politikai haszonszerzéstől hajtva és egyben súlyos ismerethiányról is tanúskodva semmibe vette évekig tartó munkájukat, kutatásaikat, fejlesztéseiket – mutatott rá Ferencz Orsolya közösségi oldalán megosztott bejegyzésében.
A független országgyűlési képviselő csütörtök reggel posztolt arról, hogy Kapu Tibort a Fidesz propagandacélokkal fizette be űrutazásra. A fideszes politikus emlékeztet, Hadházy szerint hazugság, hogy űrkutató nemzet lennénk. – Ilyet mondjuk senki sem állított – jelezte Ferencz Orsolya.
Hangsúlyozta, az igazság az, hogy a kormány 2021-es döntése által lehetővé téve, rengeteg magyar szakember munkája révén megvalósulhatott Kapu Tibor történelmi űrutazása, amelyet sikerrel hajtott végre 2025-ben.
– Kapu Tibor társai között volt amerikai, lengyel és indiai. E nemzetek vezetői nem Hadházy Ákos világmegfejtéseire kíváncsiak, hanem tudják, hogy a XXI. században nincs sikeres nemzet sikeres űrtechnológia nélkül – szúrt oda a baloldali politikusnak Ferencz Orsolya, aki egy Donald Tusk-idézettel adta meg a kegyelemdöfést Hadházynak:
Az űr már nem csupán a képzelet birodalma. Egyre inkább olyan területté válik, ahol jelen lesznek a lengyel ambíciók is. Mindannyian ismerjük azt a mondást, hogy »az ég a határ«. Ma már azt mondhatjuk, hogy »az ég nem a határ« – sem Önök (ti. a jelen lévő űrhajósok), sem a lengyel ambíciók számára. Bárki, aki figyelemmel kíséri az ukrajnai háborút, tudja, milyen döntő jelentőségűek lehetnek az űrből származó képességek. Nagyon büszke vagyok ennek a missziónak a szimbolikus jelentőségére, amelynek amerikai parancsnoka és legénységének magyar tagja van. A lengyelek szívének talán ezek a legkedvesebb nemzetek, a politikától függetlenül.
– Hadházy szerint akkor már Tusk is fideszes? – tette fel végül a kérdést a Fidesz politikusa.
Pár éve egyébként Tusk, még az Európai Néppárt elnökeként kampányolt a Márki-Zay-féle összefogásnak. Hadházy akkor a saját csatornáján osztotta meg büszkén a beszédét.
Nyitókép: MTI

Orbán Viktor: jövőt csak mi tudunk építeni, mert mi rendíthetetlenül hiszünk a szeretet és összefogás erejében

Lázár János: Vasárnap eldől, kimaradunk a háborúból vagy belépünk a háborúba

Szijjártó : vasárnap akkora győzelmet fogunk aratni, hogy még a Holdról is jól fog látszani

Hogyan szavazhatunk vasárnap érvényesen? – Mindenki nagyon figyeljen, valótlan információk keringenek a közösségi médiában! - videó

Kis Grófóval erősítette meg a roma közösséggel kötött szövetséget Orbán Viktor - videó

Kétszer segített Trumpnak nyerni, most azt méri, hogy Orbán Viktor fog nyerni

Érzi a vesztét: megtörte a kínos csendet Eckü, szerinte a fiatalok miatt mutogatta a heréjét

„Ági! Nem látom, hogy elhatárolódtál volna Eckütől!” – hiába törlik folyamatosan, a Tisza alelnökén is számonkérik a heremutogatást

Meggyalázták a Terrorháza Múzeum Hősök falát Magyar Péter hívei

Dömötör Csaba: a Fidesz folyamatosan tesz bejelentéseket a Tiszához köthető választási jogsértések gyanúja miatt

„Kire bízzuk a gyermekeinket?” – üzenet érkezett az édesanyákhoz

Tarol a Fidesz-busz: Orbán Viktor egymillió kézfogás akciója a digitális térben is veri Magyar Pétert


