
Orbán Viktor: Ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én!

„Itt mindenki megbolondult?” – tette fel a kérdést a Facebook-oldalára feltöltött videójához írt bejegyzésében Menczer Tamás. A felvételen Marta Kos, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős tagja arról beszél, hogy Ukrajna uniós tagsága minden bizonnyal hozzájárul majd Európa biztonságához és prosperitásához. A kormánypártok kommunikációs igazgatójának erről teljesen más a véleménye.

„Frászt” – reagált Menczer Tamás arra az elképzelésre, miszerint Ukrajna európai uniós csatlakozása veszélytelen lenne a kontinens számára. Ahogy a kormánypárti politikus fogalmazott, Ukrajna uniós tagsága azt jelentené, hogy behozzák a háborút Európába – számolt be minderről a Magyar Nemzet. Menczer Tamás kiemelte, hogy egy olyan fegyveres konfliktusról van szó, amelyhez Magyarországnak nincs köze, és a magyar álláspont világos és következetes.
A politikus emlékeztetett arra is, hogy a magyar emberek már egyértelműen véleményt nyilvánítottak a kérdésben. A nemzeti konzultáció során több mint kétmillió magyar mondott nemet Ukrajna uniós tagságára, ami szerinte megkérdőjelezhetetlen demokratikus felhatalmazást jelent.
„A magyarok döntését Brüsszelnek is tiszteletben kell tartania!”
– hangsúlyozta bejegyzésében Menczer Tamás.
Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Orbán Viktor: Ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én!

Geert Wilders: Orbán Viktor korunk egyik legnagyobb politikusa

Kocsis Máté: ha áprilisban a Fidesz nyeri a választást, akkor Magyarország győz

Szijjártó Péter: az ukrán propagandasajtó és magyarországi partnereik is önmerényletekről hadoválnak

A politika Messijét fogadta Orbán Viktor

Szijjártó Péter, Gulyás Gergely: Ukrajna támadás alatt fogja tartani földgázellátásunkat is

Donald Trump: teljes és feltétel nélküli támogatásomról biztosítom Orbán Viktor újraválasztását

Orbán Viktor: Áprilisban győzni fogunk! Magyarország jövőjéről nem Brüsszel, hanem a magyarok döntenek!

Orbán Viktor a CPAC Hungaryn: Európában haldoklik a demokrácia, mert Brüsszel közvetlenül beavatkozik a nemzeti választásokba

Orbán Viktor: megvédjük Magyarország és a magyar családok biztonságát

Orbán Viktor Georgia miniszterelnökével tárgyalt

Kimondták az ukrán külügyben: Magyarországra jönnének megfigyelni a választásokat, már vannak jelentkezők is