
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Nagy port kavart Magyar Péter vasárnapi kijelentése. A Tisza Párt elnöke Újpesten egy hozzá odalépő férfinek, aki azt kérdezte tőle, lesz-e kiállás Lakatos Márk áldozatai mellett, a stylist védelmében azt mondta, hogy Lakatos „pert nyert az őt rágalmazókkal” szemben. A párbeszédről a Magyar Jelen Facebook-oldalára egy vágatlan videófelvétel is kikerült.

Tanács Zoltán, a Tisza politikusa és egyik vezetője az alábbi, fenyegetőzéstől hemzsegő kommentet volt képes kiizzadni magából a videó alá:
„Ez a szintű propaganda bűncselekmény. Áprilistól az a minimum, hogy nem lesz munkája egy propagandistának sem, de nagyon remélem, hogy a fél életét is bíróságon tölti majd mindenki, aki ebben részt vesz. A propaganda TV tulajdonosától kezdve az utolsó hírszerkesztőig és riporterig.”
Tanács hozzátette, hogy a sajtóperekből befolyó összegeket gyermekvédelemre költik majd, valamint azt is leszögezte, hogy „a legaljasabb propagandisták és tulajdonosaik pedig jó eséllyel mennek a börtönbe, mert az egész bűnös hálózatot teljességgel illegálisan, közpénzek illegális felhasználásával finanszírozzák évek óta”.
Lipták Tamás, a Magyar Jelen újságírója emlékeztetett, hogy a tiszás kommentelők mellett Magyar Péter is rendszeresen fenyegetőzik azzal, hogy az általa propagandistának vélt újságíróknak nem lesz állása jövő áprilistól, amennyiben ők nyerik a választásokat.
Legalább az kiderül a Magyar Jelen oldalára írt kommentből, hogy a kommunistákéhoz hasonló tisztogatások, a magáncégek alkalmazottainak meghurcolása szerepel majd a programjukban. Igazi komcsi tempó
– írta Facebook-bejegyzésében Lipták.
A fenyegetőzésre a Magyar Jelen főszerkesztője, Horváth Tamás is reagált saját közösségi oldalán, és emlékeztetett arra, hogy Tanács Zoltán nem egy mezei kommentelő, hanem a „rendszerváltásra” készülő legnagyobb ellenzéki párt egyik országgyűlési képviselőjelöltje. Szerinte ebben a minőségében pedig még súlyosabb a Tiszától független médiamunkásokat fenyegető hozzászólása.
Magyar Péter támogatói előszeretettel hivatkoznak a »fejlett« liberális demokráciákra. Na már most, ha van kijelentés, ami miatt Nyugaton egy politikusnak távoznia kellene a közéletből, az ez
– szögezte le az újságíró, aki ironikusan hozzátette, hogy itt, a posztszocialista félperiférián meg örülhetünk is, ugyanis akár „közénk is lövethetne”.
Nyitókép: Magyar Péter Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár