
Orbán Viktor: Forrong a világ, a veszélyek korát éljük, de közös célunk a béke
Éles választ küldött a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a NATO főtitkárának háborúpárti szavaira. Menczer Tamás a közösségi oldalára feltett videóban arról beszélt, hogy szerinte „az őrület fokozódik”, és Mark Rutte gyakorlatilag háborúba szólította egész Európát Oroszország ellen, pont úgy, mint Ursula von der Leyen - számolt be a Magyar Nemzet.

A NATO főtitkára figyelmeztette Európát, hogy fel kell készülnie egy olyan háborúra, amilyet a nagyszüleink is átéltek, és gyorsan növelni kell a védelmi kiadásokat Oroszország elrettentése érdekében. Mark Rutte erről a müncheni biztonsági konferencián beszélt, és mindenkit figyelmeztetett, hogy Oroszország öt éven belül katonai erővel léphet fel a NATO ellen.
Kitért rá, hogy idén nagy döntések születtek azért, hogy a NATO erősebbé váljon. A hágai csúcstalálkozón a szövetségesek megállapodtak abban, hogy
A fideszes politikus hozzátette, Mark Rutte szavai szerint „olyan háborúra kell felkészülnünk, amilyet a nagyapáink szenvedtek el”. Menczer Tamás viszont úgy látja, „a veszély egyre nagyobb”, majd hangsúlyozta: „mi nemet mondunk a háborúra, Trump és a béke mellett állunk.”
Nyitókép: Facebook/Menczer Tamás hivatalos oldala

Orbán Viktor: Forrong a világ, a veszélyek korát éljük, de közös célunk a béke

Márki-Zay elszólta magát, külföldről pénzelik az ellenzéki hetilapot

Menczer Tamás: a Tisza nem szavazott Ursula von der Leyen ellen

Gál Kinga: A Fidesz az európai gazdák, a Tisza az európai gazdáik mellé állt

Orbán Viktor válaszolt Volodimir Zelenszkijnek

A számok nem hazudnak: míg Európa a kemény rezsiszámlákat nyögte, a Shell megtömte a zsebét

Menczer: Újabb botrány az ukrán háborús maffiánál

Magyar Péternek parancsba adta a főnöke, hogy az uniós szavazás ellenére léptessék életbe a Mercosur-egyezményt

Fidesz: Brüsszel oldalára állt megint Magyar Péter, becsapta a gazdákat

Dömötör Csaba: A tiszások megkezdték a sunyuló hadműveletet

Brüsszel elárulta a gazdákat és bevédte Ursula von der Leyent

Deutsch Tamás: aki Ursula von der Leyent támogatja, az Brüsszel és nem a magyar érdekek oldalán áll