
Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés

Mark Rutte figyelmeztette Európát, hogy fel kell készülnie egy olyan háborúra, amilyet a nagyszüleink is átéltek, és gyorsan növelni kell a védelmi kiadásokat Oroszország elrettentése érdekében. A NATO-főtitkár erről a müncheni biztonsági konferencián beszélt. Szerinte Európa lehet Oroszország következő célpontja, és a NATO már veszélyben van. Hangsúlyozta, hogy a szövetségesek védelmi kiadásait és termelési kapacitását gyorsan kell növelni, hogy a fegyveres erők rendelkezzenek a szükséges erőforrásokkal. Rutte figyelmeztetett, hogy Oroszország öt éven belül katonai erővel léphet fel a NATO ellen – írta az Independent.

„A sötét elnyomó erők ismét menetelnek. Azért vagyok ma itt, hogy elmondjam, hol áll a NATO, és mit kell tennünk ahhoz, hogy megállítsunk egy háborút, mielőtt az elkezdődne. Ehhez kristálytisztán kell látnunk a fenyegetést: mi vagyunk Oroszország következő célpontja. És már most veszélyben vagyunk” – mondta Mark Rutte.
Kijelentette, amikor tavaly NATO-főtitkár lett, arra hívta fel a figyelmet, hogy ami Ukrajnában történik, az a szövetséges országokkal is megtörténhet, és hogy át kell állniuk háborús gondolkodásra – számolt be a Magyar Nemzet. Kitért rá, hogy idén nagy döntések születtek azért, hogy a NATO erősebbé váljon. A hágai csúcstalálkozón a szövetségesek megállapodtak abban, hogy
De ez nem a hátradőlés ideje. Attól tartok, túl sokan önelégültek. Túl sokan nem érzik a sürgősséget, és túl sokan hiszik azt, hogy az idő nekünk dolgozik. Nem így van. A cselekvés ideje most van
– figyelmeztetett a NATO-főtitkár.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter a NATO külügyminiszteri tanácsának ülése után nyilatkozott Brüsszelben. Kiemelte, a NATO európai mainstreamhez tartozó tagországai nem akarnak békét.
– A legriasztóbb jelenség, hogy a NATO mainstream európai tagjai azt mondják, hogy még ha béke is lesz, még ha sikeresek is lesznek az aláásási kísérletek dacára a béke-erőfeszítések, akkor is ők egy hosszú távú ellenséges viszonyban, egy hosszú távú ellenségeskedésben gondolkodnak Oroszországgal – hívta fel rá a külügyminiszter.
Nyitókép: Tények Archív

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés

Rendőrök leptek el egy egyházi iskolát, drámai eset történt szerdán

Meghalt a kalauz, akit jegyellenőrzés közben támadott meg egy utas

Újabb önkéntes került csapdába: kényszersorozás Kovelben

Összeütközött egy migránsokat szállító csónak és a görög parti őrség hajója, sok halott

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek

Leforrázta egy hónapos csecsemőjét egy férfi, mert a kicsi fázott

„Ukrajnának csak az európai piacra és pénzre van szüksége” – nyersen kimondta az ukrán politológus

Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma

Hajmeresztő videón a reptéri ámokfutás, a hatóságoknak kellett közbelépni

Folytatódik a kegyetlen kényszersorozás Ukrajnában, újabb megrázó videó látott napvilágot