
Orbán Viktor évértékelői: 26 év meghatározó mondatai

A demonstráció résztvevői a problémáikat úgy tálalják, mint amelyek a teljes fuvarozói szektort érintik, azonban a valóságban a tiltakozásban részt vevők aránya messze elmarad az ágazat egészéhez képest. A kamionosok tüntetése miatt három kilométeres torlódás alakult ki az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán az M0-s autóút csomópontjánál, a 15-ös és a 12-es kilométer között – tudatta az Útinform.hu hétfő délután, és hozzátette, az M0-son is dugó volt. A Magyar Nemzet szerint tiltakozás hátterében álló megállapodás az ÉKM részéről december 19-én született meg a hét meghatározó fuvarozói érdekképviselettel, amelyek a szakma kicsivel több mint kétharmadát tömörítik, és mintegy 8500 vállalkozást, 56 ezer járművet képviselve.

A hazai közúti fuvarozási szakma ugyanis hozzávetőleg 80 ezer járművel és több mint 12 ezer vállalkozással működik, ehhez képest a demonstrációra mintegy 400 kamion és alig 150 vállalkozó érkezett. A kamionos tüntetést szervező Orosz Tibor ezzel szemben úgy állítja be a történteket, mintha csak egy szervezettel kötötte volna meg a megállapodást a minisztérium.
Ezzel szemben az igazság az, hogy dokumentumot egy kivételével valamennyi – összesen hét – érdekvédelmi szervezet írta alá az állam képviselőivel:
A tárgyalások az Építési és Közlekedési minisztérium által kiadott közlemény szerint jelentős előrelépéseket hoztak, különösen a tranzitforgalom szabályozása tekintetében. Az egyezség lényege, hogy a Magyarországon csak áthaladó teherforgalom döntő része a jövőben 2x2 sávos gyorsforgalmi úthálózaton közlekedjen.
A kormány úgy véli, ez nem csupán a közlekedésbiztonságot javítja, hanem több millió ember mindennapi életét is védi. A hazai települések környezetterhelése és a vidéki mellékutak túlterheltsége ugyanis hosszú évek óta komoly problémát okoz, több millió ember lakókörnyezetét érinti. A tervezett szabályozás célja pedig az, hogy a tranzitforgalom súlyát minél inkább a nagyobb kapacitású utak viseljék.
A decemberi megállapodás másik lényeges pontja az útdíjak 2026-ra tervezett módosítása. A többlépcsős emelés
A valóság az, hogy ez az emelés a teljes termékárakra aligha gyakorol majd jelentős hatást: egy ezer forintos árucikk esetében
Emlékezetes, a megállapodással kapcsolatban Lázár János építési és közlekedési miniszter kiemelte, 3 millió ember nyugodt éjszakái múltak ezen – minden meghatározó érdekképviselettel megállapodtunk, hogy az alacsonyabb rendű utak mentén élőknek ne kelljen többé kompromisszumot kötniük!
Nyitókép: MTI

Orbán Viktor évértékelői: 26 év meghatározó mondatai

Jön Orbán Viktor 27. évértékelője – ezek voltak a legerősebb üzenetek az elmúlt időszak beszédeiben + Videó

Így készül Orbán Viktor az évértékelő beszédre

Magyar Péter Európa háborúpárti elitjével flörtöl

Egy újságíró csokorba szedte Magyar Péter hazugságait

Almáspitéhez porcukor? Magyar Péter már sokadszorra szabadult el

A kettős életet élő Magyar Péter ukrán alvilági szórakozóhelyen tartott privát luxuspartit

Keményen és ironikusan osztotta ki Magyar Pétert Hont András

Münchenben konferenciázott tavaly Alexander Soros társaságában Karácsony és Korányi

Kíméletlenül kiosztotta Magyar Pétert, felidézte sorozatos botrányait a baloldali elemző - Videó

Menczer: felháborító és tűrhetetlen Bujdosó Andrea válasza

Változatlanul jelentős a Fidesz előnye