
Menczer: Magyar Péter ovis kislányként mások háta mögé bújik
A „Magyarország 2027–2035 konvergenciaprogram” című tervezet egy több száz oldalnyi tanulmánygyűjtemény, amelynek fejezeteit rendre több aláírás, szignó hitelesíti. Amikor a tervezetet nyilvánosságra hozó Index a Tisza Párthoz fordult a gazdasági megszorításokkal kapcsolatban, akkor azt a választ kapták, hogy „minden mondatuk hazugság. Nem létezik ilyen dokumentum, a TISZA Pártnak nem voltak és nincsenek ilyen tervei, a TISZA programjavaslatait nem szignózza senki. Ezzel ellentétben tény, hogy a tanulmánygyűjtemény fejezeteit többen is szignójukkal látták el.

Az Index két, egymástól független forrása szerint maga a terv elsősorban Dálnoki Áron, a Tisza gazdasági munkacsoport-vezetőjének felelősségi körébe tartozott.
Több fejezet végén is szerepel egy olyan aláírás, amelyet a portál forrásai Lengyel Lászlóhoz kötöttek. A Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója legutóbb szeptemberben beszélt hosszabban nyilvánosság előtt a Tisza Pártról.

A baloldali elemző szerint a választásokat követően szakértő kormányra volna szükség, különösen az első két évben lenne fontos szerinte, hogy komoly közigazgatási tapasztalattal rendelkező kormányfője legyen az országnak.
A Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa, a Tisza-szigeteknél rendszeresen előadó Petschnig Mária Zita tavaly elismerte, hogy a Pénzügykutató Zrt. különféle programokat ír a Tisza Pártnak. Lengyel László tagadta, hogy részt vett volna a Tisza-csomag megírásában.

Egy másik aláírás nagyon hasonlít Felcsuti Péteréhez. Az ismert közgazdász, bankár, a Raiffeisen Bank (korábban Unicbank) volt vezérigazgatója az elmúlt napokban is
többször megszólalt a magyar gazdaságot érintő kérdésekben, nemrég megjelent elemzésében kritikusan írt a jelenlegi adózási rendszerről, szavai több ponton összecsengenek a tanulmánygyűjteményben szereplő egyes tervekkel.
Ennek ellenére ő is tagadta, hogy a Tisza Párttal kapcsolatban programban, aktivitásban nem vett és nem vesz részt.
Nyitókép: Magyar Péter Facebook-oldala

Menczer: Magyar Péter ovis kislányként mások háta mögé bújik

Hidvéghi: Brüsszel bábjaként azonnal támadja a Nemzeti petíciót a Tisza

Fülöp Attila: mindenkiről gondoskodunk - megkezdődött a rendkívüli tűzifaosztás

Baloldali elemző: A Tisza Párt előtt álló egyik legnagyobb kockázat: a tapasztalatlan jelöltek

Dukai Miklós: Már érkezik a plusz tűzifa a rászorulókhoz

Magyar Pétert már a saját képviselőjelöltje is meghazudtolta

Szentkirályi: amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak, nem válunk migránsországgá - Videó

Kiderült a dátum: ekkor indulhat a roham a 2,5 milliós lakossági akkutámogatásért

Gyökeres fordulat az MKIK-nál: Nagy Elek felszámolta a „one man show-t”, Ausztriát csinál Magyarországon a kamarával

Minden gazdát kifizetnek a Bászna Gabona csődje után – rendkívüli kormányzati döntés született

A tiszás szakértő szerint a rezsicsökkentés nem jó, az adókat emelni kell

Orbán Balázs: Brüsszel, a Tisza és a DK szembemegy a magyar érdekekkel