
Ha nyer a Tisza, jönnek a migránsok

12 óra után pár perccel Rákay Philip szólította a színpadra Magyarország külgazdasági és külügyminiszterét, Szijjártó Pétert. A külgazdasági és külügyminiszter szerint Brüsszel továbbra is háborúpárti, miközben a magyarok békét akarnak.
A Digitális Polgári Körök országjárásának győri állomásán Szijjártó Péter arról beszélt: immár négy éve dúl a háború Magyarország szomszédságában, amire szerinte senki sem számított a XXI. századi Európában. Úgy fogalmazott, a kontinens „a válságok korában él”, miközben „tíz éve ostrom alatt áll a határ”, ahol a magyar rendőrök és határőrök – állítása szerint – egyetlen illegális migránst sem engedtek be.
A miniszter szerint az ország egyszerre van kitéve migrációs nyomásnak és olyan ideológiai törekvéseknek, amelyek „ősi igazságokat kérdőjeleznek meg”, például a család hagyományos fogalmát. Azt mondta, Brüsszel tovább akarja eszkalálni az ukrajnai háborút, nem törődve az emberáldozatokkal, a menekültek millióival és a gazdasági következményekkel. Szijjártó a harmadik világháború kockázatáról is beszélt, amely szerinte „minden nappal nő”.
Kijelentette, hogy az EU „szégyentelenül önti a pénzt Ukrajnába”, fegyvereket vásárol európai adófizetők pénzén, és közben – állítása szerint – az ukrán hálózatoknak „elszámolást sem kell bemutatniuk”. A beszédében említi, hogy Brüsszel Ukrajna csatlakozását is erőlteti, „a háborút és az ukrán maffiát” beengedve az unióba.
A migráció kapcsán úgy vélte, „népességcsere zajlik Nyugat-Európában”, ahol szerinte párhuzamos társadalmak épülnek, templomokat zárnak be, és háttérbe szorul a keresztény identitás. A gender-ideológiának nevezett jelenséggel kapcsolatban azt mondta, Brüsszel relativizálja a család fogalmát, és nyomást gyakorol az oktatási rendszerekre is.
Szijjártó szerint mindeközben az ellenzéki pártok olyan politikát képviselnek, amely „kiszolgáltatná Magyarországot Brüsszelnek”, bevezetné a sorkatonaságot, befogadná a migránsokat, és támogatná az LMBT-programokat. Azt állította, az ukrán vezetés is kormányváltást akar Magyarországon, hogy „bele tudják nyomni az országot a háborúba”.
A miniszter hangsúlyozta:
Nem engedhetjük, hogy a magyarokat háborúba vigyék, nem engedhetjük, hogy migránsokat hozzanak be, és nem engedhetjük, hogy a gyerekek fejét őrült ideológiákkal töltsék meg.
Úgy fogalmazott, csak a nemzeti kormány, élén Orbán Viktorral képes megvédeni az országot. Felidézte, hogy Magyarország eddig is vétózott, szembement a többséggel, és akár „napi 1 millió eurót is kifizet”, csak ne kelljen migránsokat befogadnia.
A győri háborúellenes gyűlés végén Szijjártó kijelentette: a választás tétje a béke és a magyar szuverenitás megőrzése, és csak egy olyan kormány garantálja mindezt, amely számára „Magyarország az első”. A beszédet a szokásos kormányzati üzenettel zárta:
Ha Orbán Viktor marad a miniszterelnök, Magyarországot nem viszik háborúba.
A nyitókép forrása: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala

Ha nyer a Tisza, jönnek a migránsok

Óriási fordulat történt a lakáspiacon

Új német őrület! A nőknek is bevezetik a kötelező sorkatonai szolgálatot

Brüsszel migránskvótáról egyeztet, miközben Berlinben szír tömegek tombolnak

Bíztatóan alakulnak a karácsonyi fogyasztási adatok

A kormány minden szükséges eszközzel támogatja az ügyészség munkáját a Szőlő utca kapcsán

Szijjártó Péter üzent a médiának

Balatonfüreden tartott titkos tárgyalást a Tisza Párt az adóemelési tervekről

Orbán Viktor: A világ nagy része békét és fejlődést akar – ezért tárgyalunk Paraguayjal

Magyar Péter ennek a közvélemény-kutatási eredménynek nem fog örülni

Kiszivárgott a Tisza valódi terve? Feledy Botond mondatai mindent felforgattak!

Németh Balázs kiszámolta, mennyit vesztenének a magyar családok a Tisza adóemelésével