
Történelmi jelentőségű meghívást kapott Orbán Viktor Donald Trumptól

Hétfőn Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában − az ellenzéki párt súlyos adatszivárgási botránya után − azt mondta, a párt november 17-én az applikáció helyett a Nemzethangja.hu oldalon mutatja be 106 országgyűlési képviselő-jelöltjét − számol be a Mandiner. Ugyanitt tartják meg a korábban belengetett szavazásokat is, amelyek végén, november 30-án végre kiderül, ki lesz a 106 egyéni jelölt.

Magyar Orbánnal szeretne vitázni
A műsorban arra is fény derült, hogy Magyar Péter nem engedi, hogy a megbukott Kulja András utódja, Hegedűs Zsolt Takács Péter egészségügyi államtitkárral vitázzon.
Kijelentette, legelőször arra kérnek garanciát, hogy Orbán Viktor
húsz év után összeszedi a bátorságát, és kiáll velem, ha már olyan nagy férfi és bátor brüsszeli utcai harcos, élő, egyenes adásban vitatkozni. Demokráciaszínházat nem fogunk játszani
− fogalmazott és hozzátette, egy egészségügyi miniszterjelölt egészségügyi miniszterrel vitatkozik, nem egy szakvizsga nélküli államtitkárral. Majd közölte, Takács Péter a valaha volt legrosszabb államtitkár.
Nyitókép: Magyar Péter Facebook-oldala

Történelmi jelentőségű meghívást kapott Orbán Viktor Donald Trumptól

Orbán Viktor: Ha Trump, akkor béke!

Menczer Tamás szerint Kéri László kijelentése „a legdurvább tiszás bukta” - videóval

A pillanat, amikor a DK egyszer eltalálja az igazságot - videóval

Szijjártó Péter: Orbán Viktor meghívót kapott a Gázai béketanácsba Donald Trumptól

Ismét egy nőt áldozott a politikai haszonszerzés oltárán Magyar Péter

Lendületet kapott a Fidesz, Magyar Péter felsült

Nem tetszenek a különadók Magyar Péter új globalista emberének

Luxusjacht, botrány és Afrika – Magyar Péter új embere mindent visz

Orbán Viktor: A háború kopogtat az ajtónkon

A miskolci gyűlésből is látszik: a jobboldal egyértelműen győzelemre készül

Orbán Viktor Miskolcon bebizonyította, a magyar jobboldal még mindig képes újat mutatni