
Brüsszel bevédi Magyar Pétert

Amint azt a tenyek.hu korábban megírta, igencsak erjedésnek indult baloldalon a nagy ellenzéki összefogás. Azt eddig is lehetett sejteni, hogy Magyar Péter nem bírja a kritikát, ám az csak most derült ki, semmit sem tűr el, ami esetleg a személyével nem úgy foglalkozik, ahogy azt ő elvárja. Ugyanis a 444 élő adásában véletlenül bemutatták a független és objektív szerkesztőség belső levelezését: eszerint jól pörög az MP f*sz tárggyal ellátott emailváltás, Winkler Róbert pedig Magyar Péter barátnője iránt érdeklődött. Az említett adást – miután rájöttek a hibára – előbb technikai problémára hivatkozva privátra állították, majd végül törölték a videót – számolt be minderről a Mandiner.
A 444 munkájával aligha lehet elégedett Magyar Péter, hiszen bár az ő kívánságának megfelelően a portál tavaly részletesen beszámolt a Tisza Párt elnökének országjárásáról, arra azonban nem számított, amit ugyanott idén tapasztalt: a választópolgárokhoz eljutott Ruszin-Szendi Romulusz és Tarr Zoltán botránya, valamint a kiszivárgott Tisza-adó is. Ám az végleg kiverhette a biztosítékot, ahogy róla beszélnek a belső levelezésben, és rövid úton elküldte a k.... anyjába a teljes szerkesztőséget.
Ez a pengeváltás is jól mutatja,az elmúlt hetek botrányainak vasfoga bizony megrágta az ellenzék vezéri szerepében tetszelgő Magyar Péter és a magát függetlennek mondó média kapcsolatát. Minden esetre a Fidesz kommunikációs igazgatója a közösségi oldalán jelezte, mindez csak a ormánypártok 2026-os választási győzelmét jelzik előre.
„Magyar Péter elküldi a k.... anyjába a 444-et. A 444 szerint Magyar Péter egy f.sz. Csak egy kávét szeretnék kérni"
– írta a posztjában Menczer Tamás.
A nyitókép illusztráció (MTI)

Brüsszel bevédi Magyar Pétert

Menczer: a tiszások kifele hazudnak, és mindent végrehajtanak, amit Weber parancsol

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Fidelitas: nemet mondunk a háborúra

Menczer Tamás elárulta, hány Shell részvénye van a tiszás ellenfelének

A kegyetlen kényszersorozás már a hajléktalanokat is elérte Ukrajnában - videókkal

Szülei egyetlen támasza volt a kényszersorozás újabb magyar áldozata

Szijjártó: a Tisza Párt már a januári rezsistopot is támadja

Péntektől postázzák a nyugdíjakat – a kormány adja, a Tisza elvenné a 13. és a 14. havi illetményt

„El kell felejteni!” – eltörölné a családi adókedvezményt a Tisza-közeli közgazdász

Kapitány István már a januári rezsistopot is támadja - energiacégek vinnék a profitot

37 millió dolláros vagyonra tehetett szert Kapitány István a háborúval