
Brüsszel bevédi Magyar Pétert

Magyar Péter játszmája a médiával – ezzel a címmel tette fel a YouTube-ra hétfőn legfrissebb műsorát a 444, az adásban Rényi Pál Dániel és Plankó Gergő elemezték többek között azt, hogy a Tisza Párt elnöke miért torpedózza újra és újra a „független sajtót”.
Mindezt eredetileg élőben közvetítették, ám később technikai problémára hivatkozva előbb privátra állították, majd végül törölték a videót - szúrta ki a mandiner.hu. Kommentben el is ismerték:
mai élő adásunkban technikai hiba miatt megjelent belső levelezésünk. A hibáért elnézést kérünk. Emiatt élő adásunkat töröltük, korábbi hozzászólásaitok pedig ezért nem látszódnak.
Csakhogy az interneten nem ilyen egyszerű eltüntetni a nyomokat, a Redditen szélsebesen terjed egy kép az eredeti adásról, és több olvasónktól is megkaptuk a „technikai probléma” bizonyítékát.

Ezen az látszik, hogy MP f*sz tárggyal jól pörög egy levelezés a 444 szerkesztőségében, már 22 üzenetnél járt a felvétel pillanatában, ennek egyikeként Winkler Róbert aziránt érdeklődött, hogy „tényleg, mi van Ilikével?” – a többi, az ügyben nem releváns üzenetet mi takartuk le.
A 444 munkájával aligha lehet elégedett Magyar Péter, hiszen bár az ő kívánságának megfelelően a portál tavaly részletesen beszámolt a Tisza Párt elnökének országjárásáról, arra azonban nem számított, amit ugyanott idén tapasztalt: a választópolgárokhoz eljutott Ruszin-Szendi Romulusz és Tarr Zoltán botránya, valamint a kiszivárgott Tisza-adó is. Magyar Péter Facebook-kommentben dühöngött emiatt.
Címlapfotó: Magyar Péter Hivatalos Facebook oldala

Brüsszel bevédi Magyar Pétert

Menczer: a tiszások kifele hazudnak, és mindent végrehajtanak, amit Weber parancsol

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Fidelitas: nemet mondunk a háborúra

Menczer Tamás elárulta, hány Shell részvénye van a tiszás ellenfelének

A kegyetlen kényszersorozás már a hajléktalanokat is elérte Ukrajnában - videókkal

Szülei egyetlen támasza volt a kényszersorozás újabb magyar áldozata

Szijjártó: a Tisza Párt már a januári rezsistopot is támadja

Péntektől postázzák a nyugdíjakat – a kormány adja, a Tisza elvenné a 13. és a 14. havi illetményt

„El kell felejteni!” – eltörölné a családi adókedvezményt a Tisza-közeli közgazdász

Kapitány István már a januári rezsistopot is támadja - energiacégek vinnék a profitot

37 millió dolláros vagyonra tehetett szert Kapitány István a háborúval