
Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Kiderült, hogy milyen hatása van a kormány csodafegyverének, megérkeztek a friss adatok. A lakásindex összeállítása alapján októberben országos szinten is érezhetően mérséklődött a lakásárak növekedési üteme. Havi szinten 1,5 százalékkal emelkedtek az árak, ami elmarad a szeptemberi, 2,8 százalékos ütemtől. Az éves drágulás 17,1 százalékról 15,9 százalékra mérséklődött. Budapesten 1,5 százalékos volt a havi szintű drágulás. A régiók közül Észak-Magyarország fékezett a legnagyobbat, a szeptemberi 6 százalék feletti emelkedésből októberre 0,8 százalék maradt – számolt be minderről az Index.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője úgy vélekedett, az adatok egyértelműen arra utalnak, hogy a lakásárak alkalmazkodnak a kereslet és kínálat új egyensúlyához. A folyamat mögött több tényező is áll: októberben bővült a kínálat és mérséklődött a kereslet, a lakásárakat pedig ez a két tényező mozgatja leginkább. Az Otthon Start Programmal kapcsolatos jó híreket a lakáspiac gyorsan beárazta:
Emiatt az év hátralévő részében már nem is lehet jelentősebb áremelkedésre számítani, hiszen nincs olyan eladó vagy vevő a piacon, akinek újdonság lenne a kedvező kamatozású 3 százalékos hitellehetőség.
November elején 1,49 millió forint volt a fővárosi használt társasházi lakások átlagos négyzetméterára, pedig szeptemberben még 1,45 millió forintnál járt az árszint.
Érdekesség, hogy az Otthon Start Program júliusi kihirdetése és a szeptemberi indulása között még 5,4 százalékkal emelkedtek az eladó budapesti használt társasházi lakások átlagos négyzetméterárai, viszont az utóbbi két hónapban már kevesebb mint felére csökkent ez a drágulási tempó
– mondta Balogh László.
A szakértő szerint ez leginkább annak köszönhető, hogy a fővárosi átlagos használt lakásárak már nem, vagy csak nagyon nehezen tudnak a másfél millió forintos négyzetméterár-korlát fölé nőni, ez természetes fékező hatást gyakorolhat a további drágulásra is. A jelenlegi lassulás tehát nem azt jelenti, hogy olcsóbbak lettek a lakások, hanem azt, hogy az árak nem emelkednek olyan gyorsan, mint korábban.

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter

2030-ra lehet eurónk? Mutatjuk az ehhez kellő feltételeket

Kiderítettük! Ez utasította vissza a leendő magyar miniszterelnök

Elmozdítják a Szent Koronát, ez áll a háttérben

Újabb két miniszterét nevezte meg Magyar Péter