
Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Európát idén 50 millió hektáron sújtotta aszály, és Magyarországon is nagy területen okozott károkat a szárazság, de ez nem érte el a 2022-es történelmi aszály mértékét – számolt be a Magyar Nemzet. Hubai Imre, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára a betakarítási koordinációs bizottság ülése után közölte, a kukorica betakarításának 91 százalékos állásánál az látszik, hogy 3,8 millió tonna lesz a termés, bő egymillió tonnával több, mint 3 évvel ezelőtt, holott idén az akkorinál egyharmaddal kisebb volt a termőterület.

Noha semmivel sem esett több csapadék az országban, mégis amíg 2022-ben közel 1,5 millió hektárról, idén 556 ezer hektárról érkezett aszálykár-bejelentés. Hubai Imre szerint a kormány aszály elleni védekezést szolgáló intézkedései – és a változékonyabb júliusi időjárás – jelentős terméstöbbletet jelentenek.
Az államtitkár kiemelte, hogy ehhez az aszályvédelmet szolgáló kormányzati segítség mellett a gazdák alkalmazkodóképessége is kellett, így például jól látszik, hogy egyre nagyobb területen
Ezenfelül a vízüggyel közös vízmegtartó programok eredményeként 1,1 milliárd köbmétert őriztek meg – például a Vizet a tájba! program segítségével –, de a termelés biztonságának fenntartásához ennél is több kell. A 4,7 milliárd forint azonnali aszályvédelmi forráson túl további több mint 10 milliárd forintot jelentett a vízszolgáltatási díjak elengedése és az egyéb támogatásokat is figyelembe véve idén több mint 20 milliárd forint jutott aszályvédelemre.
Mindezekkel együtt az elmúlt évek száraz időjárásának következtében eljutottunk oda, hogy 12 milliárd köbméterre nőtt a talajból hiányzó vízkészlet, ami hat balatonnyi vízmennyiséget jelent – érzékeltette a baj nagyságát.

Ugyancsak az alkalmazkodóképesség fontosságát és eredményességét emelte ki Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnöke. A vetésszerkezet átalakítása már látszik, aminek köszönhetően a felvevő szektor több gabonát használhat fel:
Miután ukrán búza és liszt zavaró hatása is elmúlni látszik, mindezek jó perspektívát jelentenek a hazai növénytermesztőknek.
Nyitókép: Tények Archív

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter

2030-ra lehet eurónk? Mutatjuk az ehhez kellő feltételeket

Kiderítettük! Ez utasította vissza a leendő magyar miniszterelnök

Elmozdítják a Szent Koronát, ez áll a háttérben

Újabb két miniszterét nevezte meg Magyar Péter