
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Győrben is egyre népszerűtlenebbek a Tisza Párt rendezvényei, ezt az is mutatja, hogy Magyar Péter mindig egyre kisebb tereket választ helyszínül, és már ezeket sem tudják megtölteni a párt szimpatizánsai – írta meg Deák Dániel Facebook-oldalán.
Ráadásul az is kiderült, hogy a jelenlévők nem is feltétlenül azért látogatnak ki, mert támogatják a pártot, hanem hogy elégedetlenségüket fejezzék ki Magyar Péterrel szemben – írja a Mandiner.
Egy, a Tisza-vezér beszédéről készült felvételen jól hallható, hogy a felszólalás elején többen is zúgolódni kezdenek, egy férfi pedig egyértelműen kivehetően azt kiabálja:
Egy jellemtelen hazaáruló!”
– a színpadon álló Magyarnak címezve.
Az erről készült felvétel itt érhető el:
A nyitókép forrása: Magyar Péter hivatalos Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár