
Így buzdít a szavazásra Kocsis Máté - Videó

Egyre kisebb helyszíneken szervezi rendezvényeit Magyar Péter, ugyanakkor a részvétel is jelentősen csökkent – derül ki a Deák Dániel által megosztott bejegyzásből. A fénykép 14 óra 20 perckor készült, tehát a rendezvény kezdete után, és jól látható, hogy mindössze körülbelül ezer ember vett részt a Tisza Párt eseményén Győrben.
Ez egyértelműen kudarc Magyar Péter számára, aki ma lendületet akart venni
– írta Deák Dániel a Facebookon.
A politológus posztjában kitér arra is, hogy Magyar Péter első győri rendezvényére 2024. június 5-én került sor a Dunakapu téren. Akkor a körülbelül 7000 négyzetméteres helyszínt mintegy 3000 szimpatizáns töltötte meg. 2025. augusztus 22-én a Vásárhelyi Pál utcai Duna-parti sétányon tartott esemény már kisebb, 5000 négyzetméteres volt, és körülbelül 1500 fő jelent meg.
Most, a Bécsi kapu téren megrendezett eseményen a tér alig 2000 négyzetméteres volt, és a részvétel már csupán ezer főre mérséklődött.
A nyitókép forrása: Magyar Péter hivatalos Facebook-oldala

Így buzdít a szavazásra Kocsis Máté - Videó

Leadta szavazatát Orbán Viktor - Fotó

Fidesz: A Tisza roma szavazatvásárlása miatt feljelentést teszünk

Orbán Viktor: Azért jöttem, hogy győzzek! - Videó

Volt lengyel miniszterelnök: „Kívánom, hogy Orbán Viktor győzelmet arasson”

Szijjártó Péter: sorsdöntő választás a mai

Menczer: A békét csak Orbán Viktor tudja megvédeni

Orbán Viktor: A nemzeti kormányzás nem engedi, hogy bevigyenek bennünket a háborúba, nem adjuk oda a pénzünket Ukrajnának, és megvédjük a családok érdekeit

Megnyitottak a szavazókörök

Orbán Viktor: jövőt csak mi tudunk építeni, mert mi rendíthetetlenül hiszünk a szeretet és összefogás erejében

Lázár János: Vasárnap eldől, kimaradunk a háborúból vagy belépünk a háborúba

Szijjártó : vasárnap akkora győzelmet fogunk aratni, hogy még a Holdról is jól fog látszani