
Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

A Real-PR 93. közvélemény-kutatása alapján Orbán Viktor egyértelműen népszerűbb Magyar Péternél. A Tisza szavazóinak csupán 75 százaléka tekinti szimpatikusnak saját pártjának elnökét,
a Fidesz-tábor viszont egységesen sorakozik fel Orbán Viktor mögött
– derült ki a cég közleményéből.
A felmérés szerint, amelyet a Mandiner szemlézett, a teljes lakosság körében Orbán Viktor 43 százalék számára szimpatikus, Magyar Pétert pedig egyharmadnál is kevesebben (32 százalék) tartják szimpatikusnak. Elutasítottságban viszont fordított a helyzet:
a Tisza Párt elnökét a magyarok közel fele (48 százalék) elutasítja, a kormányfő esetében ez az arány 44 százalék.
Magyar Péter ugyanakkor a saját táborában sem örvend teljes népszerűségnek, hiszen a Tisza szavazóinak 75 százaléka számára szimpatikus saját pártjának vezetője. A Fidesz-táborában ezzel szemben gyakorlatilag egyöntetű (95 százalék) Orbán Viktor népszerűsége,
sőt a kormánypártiakon túl nyúlik a miniszterelnökkel szimpatizálók köre.
A Real-PR 93. mivel a vidék közvélemény-kutatója, ezért mindig törekszik arra, hogy a magyar közélet egyik legmeghatározóbb törésvonala, a főváros és a fővároson túli Magyarország metszetében is vizsgálja a magyar közvéleményt.
A felmérés alapján Budapesten mindkét pártelnöknek hasonló a népszerűsége (36-36 százalék),
a fővároson kívül azonban az országos átlagnál is nagyobb a különbség Orbán Viktor javára.
A közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy Magyar Péter többszöri országjárással sem tudta maga mellé állítani a vidéket, minthogy
a vidéki Magyarország fele elutasító vele szemben, 49 százalék egyáltalán nem szimpatizál vele.
Nyitókép: MTI/ Koszticsák Szilárd

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter

2030-ra lehet eurónk? Mutatjuk az ehhez kellő feltételeket

Kiderítettük! Ez utasította vissza a leendő magyar miniszterelnök

Elmozdítják a Szent Koronát, ez áll a háttérben

Újabb két miniszterét nevezte meg Magyar Péter