
Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

A G7-ek külügyminisztereinek kanadai találkozója után kiadott közös nyilatkozat fokozott nyomást helyez kilátásba Oroszországra az ukrajnai háború miatt, egyben bírálja Kínát az ország támogatásáért.
A miniszterek azonnali tűzszünetet sürgettek Ukrajnában, és gazdasági szankciókat helyeztek kilátásba anélkül, hogy részleteket közöltek volna, miközben hangsúlyozták,
növelik Oroszország gazdasági költségeit, és vizsgálják a harmadik országok és szervezetek elleni intézkedéseket, amelyek finanszírozzák Oroszország háborús erőfeszítéseit
− áll a nyilatkozatban.

A találkozót követően Marco Rubiot is kérdezték Magyarországról. Az amerikai külügyminiszter azt mondta, szó van egy építés alatt álló atomerőműről, amelyben egy orosz vállalat is érintett.
Azt akarjuk, hogy ezt be tudják fejezni, mert azt akarjuk, hogy az energiaellátás terén függetlenek legyenek
− fogalmazott az amerikai diplomácia vezetője.
(MTI)
Fotó: A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Marco Rubio amerikai külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá Washingtonban 2025. november 7-én. MTI/KKM

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek

Bemutatta a kormányszóvivőket Magyar Péter