
Orbán Viktor sajtótájékoztatót tartott a Donald Trumppal folytatott tanácskozás után

„Best of Tisza” – írta Orbán Viktor miniszterelök a Facebook-oldalán közzétett videójához, amelyben megszólal Magyar Péter, Tarr Zoltán és Simonovits András közgazdász is. A Magyar Nemzet a videóból összeszedte, mit mondtak, majd tagadtak le a Tisza Párt prominensei.
Akiket mi megerősítünk, fellépnek a rendezvényeinken, azok természetesen a Tisza Pártnak az álláspontját képviselik. Hogyha Tisza-alelnökként szólal meg valaki, vagy Tisza-munkacsoportvezetőként, akkor irányadónak tekinthető, igen
– hangoztatja mindjárt kezdésként Magyar Péter.
Ugyanazt a rendszert, ami eddig volt, nem feltétlenül szabad és kell fenntartani. Ez igaz a nyugdíjrendszerre
– közölte Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és EP-delegációjának vezetője a nyugdíjrendszerre vonatkozó tiszás tervekkel kapcsolatosan.
Erre erősített rá Simonovits András, aki úgy fogalmazott: a nyugdíjrendszer most túl bőkezű, az induló nyugdíjak, és ezt relatíve csökkenteni kéne. Elhangzik az is, amit a tiszás közgazdász az ATV-ben válaszolt a műsorvezetőnek, amikor utóbbi azt firtatta, hogy ha nincs Erzsébet-utalvány, nincs nyugdíjprémium, akkor mégis mi lenne a megoldás.
Kell bevándorló Ukrajnából, Szíriából, innen-onnan. Én is a Tiszában reménykedem, hogy sikerül leváltani ezt az autokrata rendszert
– fogalmazott Simonovits.
Az összeállítás végén Tarr Zoltán elhíresült kijelentése hangzik el, miszerint: „Nagyon sok mindent lehet, meg kellene, választást kell nyerni, és aztán mindent lehet. De nem kell ezt a választás előtt részletezni.”
„Vigyázat, letagadják!”
– hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.
A kormányfő egy korábbi bejegyzésében úgy fogalmazott, a Tisza nyugdíjszakértője újra támadásba lendült, „elvenné a nyugdíjprémiumot, a nyugdíjasok Erzsébet-utalványait, a 13. havi nyugdíjat”.
A címlapfotó illusztráció (MTI)

Orbán Viktor sajtótájékoztatót tartott a Donald Trumppal folytatott tanácskozás után

A Tények is kérdezhetett Donald Trumptól a Fehér Házban - ezt válaszolta az amerikai elnök

Kari Lake: Orbán Viktor a szövetségesünk

Trump: Orbán remek vezető, mindenben támogatom!

Orbán Viktor megérkezett a Fehér Házba, Donald Trump fogadta az ajtóban

Működik a kormány csodafegyvere, csökken a lakásárak emelkedésének üteme

Irány a Fehér Ház! – Orbán Viktorék hamarosan találkoznak Trumppal

Rengeteg kukoricánk lesz a kormány aszályintézkedéseinek hála

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Ukrajna NATO-csatlakozását hála istennek elfújta az új Trump-adminisztráció

Menczer Tamás: A kutya sem akar Tisza-jelölt lenni

A Tisza gazdasági szakértője beismerte, választási győzelem esetén a multikat támogatnák

Szijjártó Péter: Újdonság, hogy amerikai vállalatok is részt vesznek a paksi beruházásban