
Így szomorkodnak a tiszások Magyar Péter lejtmenete miatt - Videó
Orbán Balázs szerint a Trump–Putyin-találkozó „történelmi jelentőségű diplomáciai áttörés”, amely önmagában is hatalmas lépés a béke felé. Felidézte: Orbán Viktor a háború kezdete óta, immár három és fél éve következetesen hangsúlyozza, hogy a béke kizárólag tárgyalásos úton érhető el. Ennek érdekében indította el a miniszterelnök tavaly nyáron a békemisszióját, amely során személyesen tárgyalt az ukrán, az orosz, a kínai, a török és az amerikai elnökkel is.
A mostani találkozót több háttéregyeztetés előzte meg, köztük Trump és Putyin korábbi telefonbeszélgetése, valamint az amerikai üzletember, Steve Witkoff közvetítő szerepe. A kommunikációs csatornák megnyitása után végre megtörtént a legfontosabb: a két szuperhatalom vezetője közvetlenül is egyeztetett.
Orbán Balázs hangsúlyozta, ez nem csupán szimbolikus, hanem gyakorlati jelentőségű lépés is. Mindez különösen annak fényében fontos, hogy az európai háborúpárti vezetők – az előző amerikai adminisztráció szövetségeseiként – a háború folytatásában voltak érdekeltek, és sikertelenül próbálták rávenni Trumpot, hogy kötelezze el magát ebben az irányban.
Bár a konfliktus nem ért véget, Orbán Balázs szerint most először van valódi esély a béke felé vezető útra.
Az elmúlt három és fél évben most történt meg először, hogy a béke valódi lehetősége megjelent a nemzetközi színtéren. A magyar diplomácia következetes álláspontja, a tárgyalásos megoldás melletti kiállás ma már nem kisebbségi vélemény, hanem a szuperhatalmak által is képviselt álláspont
– hangsúlyozta a miniszterelnök politikai igazgatója.
Orbán Balázs úgy fogalmazott: az amerikai–orosz párbeszéd elindulása azt mutatja, hogy sosem késő megtenni az első lépéseket mindazoknak, akik valóban békét akarnak.
Kapcsolódó tartalmak:
Orbán Viktornak megint igaza lett, Putyin–Trump tárgyalás az egyetlen út a békéhez

Így szomorkodnak a tiszások Magyar Péter lejtmenete miatt - Videó

Kitört a pánik: a Tisza-hívek nem értik a zuhanást, saját közvélemény-kutatóikat vádolják csalással

Magyar Péter jelöltje kukacos csokimikulást osztogatott a gyerekeknek Hajdúböszörményben

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Aláírások bizonyítják, kik állhatnak a Tisza megszorítócsomagja mögött

Dömötör Csaba: a Tisza-csomag merényletkísérlet a magyar családok megélhetése ellen

Orbán Viktor a Tisza-csomagról: Új arc, de a régi módszer - Videó

El lehet felejteni a minimálbér-emelést, ha a Tisza programja lépne életbe

Puzsérék a szabad drogozást követelték a Kossuth téren

Orbán Viktor irányt mutatott a jövő évre

Tisza-vagyonadó: Magyar Péterék brutálisan levinnék az értékhatárt és növelnék az adókulcsot

Menczer Tamás több témában is felvilágosította a Partizánt + videó